Connect with us

Hír

Safetyként próbálgatja James Bradberryt az Eagles

Az Eagles secondaryje (és egész védelme) tavaly borzalmas volt, főleg a szezon második felében. James Bradberry különösen gyenge volt a korábbi elit éveihez képest, nagyon úgy tűnt, hogy elvesztette a sebességét, ami elég fontos a poszton. Épp ezért felmerült az is, hogy az Eagles ki fogja vágni a nyáron – amivel nem spórolnának semmit az idei évre, de legalább későbbi kifizetéseket megúsznának. Azonban egyelőre ez nem történt meg és próbálkoznak szerepet találni neki.

Az szinte biztosnak tűnik, hogy cornerbackben nem számolnak vele, hiszen Darius Slay mellé érkezett Quinyon Mitchell az első körben, aki a szélen fog játszani, illetve a második körös Cooper DeJean is bevethető lenne a szélen (bár ő jelenleg úgy néz ki a slotban fog játszani), sőt a fogadási botránya után visszatérő Isaiah Rodgers és a tavalyi negyedik körös Kelee Ringo is pályázhatna a szélső CB posztok egyikére.

Szóval cornerbackből tele van a roster, ellenben safetyben elég vékony a felhozatal, így Bradberryt is próbálgatják hátul. A logika érthető, hiszen a 30 éves védő továbbra is egy nagyon okos játékos, egyszerűen a sebessége kopott már meg – ilyen profillal CB-t már nem fog tudni magas szinten játszani, de safetyben lehet még esélye. Láttunk már ilyenre példát, leghíresebben mondjuk Charles Woodsontól.

Safetyben csak Reed Blankenship, CJ Gardner-Johnson és a sérülésből lábadozó Sydney Brown van a keretben a Sasoknál, így nem meglepő, hogy Bradberryt, illetve az egyébként slot corner Avonte Maddoxot is próbálgatják a leghátsó alakzatban.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x