Connect with us

Hír

2018-ban volt utoljára elkapása, mégis visszatérne Martavis Bryant

A legtöbb szurkoló már alighanem el is felejtette Martavis Bryant nevét, a 32 éves elkapó ugyanakkor még nem adta fel a focival kapcsolatos terveit. A kora, illetve annak ellenére, hogy legutóbb 2018-ban volt elkapása még mindig úgy gondolja, hogy “rengeteg futball maradt” benne és csak a lehetőségre vár, hogy bizonyítson (via PFT).

Bryant 2014-ben a Steelers negyedik köröse volt és úgy tűnt, hogy belőle is top játékost faraghat a Pittsburgh elit elkapóképzése. Ugyan az első két évében csak 21 meccsen tudott pályára lépni, de így is szerzett 1300+ yardot és 14 TD-t, ráadásul igazi playmaker volt, ugyanis mindegyik szezonban volt egy legalább 88 yardot TD-je.

2016-ban viszont az egész idényre eltiltották teljesítményfokozó szerek használata miatt (előtte már 2015-ben is volt egy eltiltása), és bár 2017-ben volt egy korrekt szezonja, a Steelers elengedte a projektet és egy harmadik körös pickért elcserélte a Raidershez. Ott már nem ment neki a játék, majd ismét eltiltották, ezúttal határozatlan időre. Azóta nem is játszott az NFL-ben, ellenben gyakorlatilag minden kisebb osztályú ligában (CFL, Inddor Football League, XFL) megfordult. Tavaly novemberben ugyan a Cowboys leigazolta a gyakorlócsapatba, de nem lépett pályára tétmeccsen.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x