Connect with us

Minden ami NFL

Újraértékeljük a 2021-es draftot – AFC North

Ahogy minden szakértő, úgy mi is értékeljük a csapatok draftjait az aktuális tudásunk alapján. Ez egyesek szerint nem más, mint ködszurkálás, és legalább kettő, de inkább három év kell ahhoz, hogy jól meg tudjunk ítélni egy draft classt. Ez a feltétel most teljesült a 2021-es draftoltak esetében, így egy sorozat keretében újraértékeljük a csapatok draftjait. Jöjjön az AFC North.

A koncepció a következő: fogjuk a 2021-es draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait.

Baltimore Ravens

2021-ben mi is hangsúlyoztuk, hogy a Ravens annak ellenére, hogy 11-5-tel végzett és hét játékost is adott az orlandói Pro Bowlra, eléggé komoly hiányposztokkal rendelkezett. Kiemelendő volt ezek közül is a passzsiettető, támadófal és az elkapók. Utóbbi poszt hiányosságának volt betudható a Hollók rozoga passzjátéka is, bár voltak hangok, akik Greg Roman játékhívását, míg mások a friss liga MVP-t kiáltották ki bűnbaknak.

Lamar Jackson kritizálása – amely nem volt újkeletű sem a média, sem pedig a szurkolók felől – tovább folytatódott. A Louisville Heisman-győztesét még elkapóként is szerették volna látni a próbajátékok során 2018-as börze idején, tehát finoman szólva is nagy ellenszélben kell teljesítenie az első naptól kezdve. Adott volt tehát a feladat DeCostának, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben Lamar Jackson passzjátéka is fejlődhet, mert hiába a meccsenként majdnem 200 futott yardot átlagoló támadósor az alapszakaszban, a rájátszásban ez az egyoldalúság már kevés.

Ennek tudatában az első kör végén érkezett az elkapó Rashon Bateman. A támadó NFL-kész elkapó benyomását keltette a felvételek alapján. A fizikai és az útvonalfutási képességei is jók voltak, de a kezeire sem lehetett panasz – közel sem Chase, Waddle vagy Smith szint, de a kör végén remek értéknek tűnt. Aztán ebből nem láttunk semmit, és nem csak azért, mer a Ravens sokat futott.

Bateman sérülésekkel kezdte karrierjét és azóta is bajlódik az egészségével: 3 év alatt így mindössze 1167 yard és 4 TD került a neve mellé. Pozitívumként könyvelhető el, hogy idén nyáron hosszabbítottak vele, de nem véletlenül kapott csak egy évi 6 millió dolláros szerződést. Harmadik számúnak jó lehet, de összességében nagy csalódás.

A Ravensnek ezen kívül volt még egy első körös cetlije, amit a Chiefstől kapott az offensive tackle Orlando Brownért. Ezt is egy hiányposzt betöltésére lőtte el a csapat, így érkezett az 1/31-es cetlivel a pass rusher Odafe Oweh. A hűtőből kivett hús nem olyan nyers, mint Oweh, de a fizikai és atletikussági paraméterei olyanok voltak a korábbi kosárlabdázónak, melytől bármelyik edzőnek elindul a nyáltermelése. Mondjuk olyan sok mindent nem sikerült kihozni belőle, főleg futás ellen jó, a 13 sack már nem néz ki olyan jól. A Ravens viszont lehívta az ötödik éves opcióját, így még lehet benne némi potenciál.

Ezt követően csak a 3. körben választhattak újra a Hollók és a támadófalember Ben Cleveland lett a szerencsés. Súlyproblémái és a sebesség hiánya miatt csúszott, viszont remek focistának tartották. De hiába nézett ki tökéletes fitnek a Baltimore futásorientált támadófalába, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és csak hét kezdő meccs jutott neki.

A Ravens két kezdő cornerét is elvesztette Jimmy Smith (bár ő végül nem talált új csapatot és visszavonult) és Anthony Everett személyében, így érhető volt a relatíve magas DB-pick. Érkezett is Brandon Stephens, aki egyetemi éveit még futóként kezdte és emiatt érezhetően nem volt még kellően kiforrott a játéka defensive backként, pláne nem cornerként. Hosszú távú projektnek nem volt rossz, de ezért egy harmadik kört feláldozni nagyon erős túlzás volt és az első két éve alapján óriási bustnak nézett ki. Pingpong labdaként pattogott a cornerback és safety posztok közt, de tavaly végre sikerült megtalálni a helyét a védelem jobb szélén és úgy néz ki, hogy egy korrekt szélső CB lehet belőle.

A harmadik napot a draft egyik csiszolatlan gyémántjával indította a Ravens, az elkapó Tylan Wallace személyében egy meglepően sokat csúszott playmakerrel lett gazdagabb a támadósor. Ilyen szempontból az NFL-nek lett igaza, Wallace elkapóként sosem tudta ugyanazt az energiát hozni, amit egyetemi évei alatt, de a Ravens kiemelkedő speciális egységének egyik legmeghatározóbb tagja, tavaly a Rams ellen például ő döntötte el a hosszabbításba torkolló mérkőzést egy 76 yardos visszahordott punttal.

Érkezett még a kiváló felépítésű cornerback Shaun Wade, a fullback Ben Mason és a védőfalember Daelin Hayes. Mason nem tudott élni a lehetőséggel, hogy az egyik legtöbb fullbacket használó támadósor fontos tagja legyen. Wade-et három hónappal később pár késői körös választásért New Englandbe küldték, míg Hayes sérülések miatt kvázi még csak esélyt sem kapott a bizonyításra.

Összegezve: nem mondhatjuk, hogy ez volt DeCosta legjobb draftja, és nem csak azért, mert nem ez volt az a draft, amely a passzjáték és a Lamar Jackson projekt további javulását eredményezte. Sikerült ugyan húzni egy jó futás elleni védőt, egy korrekt cornert és egy remek special teamer, de két első- és két harmadik körből ez azért nem olyan veretes teljesítmény. Értékelés: C+

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x