Cam Akers tavaly szeptemberben egy csere keretében érkezett a Ramstől a Vikingshoz, azonban hat meccs és mindössze 208 scrimmage yard után elszakadt az Achillese. Most épp sérüléséből lábadozik, de ha átmegy a fizikai felmérőkön, akkor a minnesotaiak szeretnék visszaigazolni, amire a játékos is vevő lenne – írja a Pioneer Press.
Akersnek volt már egy Achilles sérülése 2021 nyarán, amiből csodával határos módon vissza tudott térni a rájátszásra, így Super Bowlt is nyert a Ramsszel. A legtöbb running back egy ilyen komoly sérülés után már nem lesz a régi, azonban a 2020-ban második körös játékos utána lehozta legjobb évét 786 futott yarddal (plusz 113 elkapott yardot is jegyzett). Ezután viszont már nem számítottak a szolgálataira Los Angelesben és elcserélték.
A Vikingsnál Aaron Jones lesz a kezdő futó idén, azonban tavaly több sérüléssel is küzdött és alaposan vissza kellett venni a snapszámát, így most is kell mögé a mélyítés. Jelenleg Ty Chandler, DeWayne McBride, Kene Nwangwu és Myles Gaskin alkotják a cseresort futó poszton a csapatnál.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő