Egyre közeledünk az Aiyuk-saga végéhez, legalábbis ezt reméljük. A legújabb információk szerint (via Adam Schefter), a Patriots kiszállt a buliból, azonban a Steelers újra versenyben van.
Tegnap arról írtunk a 49ers ügyekben mindig jól informált Matt Maiocco beszámolója alapján, hogy a 49ers már megállapodott a Patriotsszal (és a Brownsszal) egy csere alapjairól, és Aiyuk oldalán pattogott a labda, hogy letárgyaljon egy szerződést velük. A Patriots állítólag ajánlott is évi 30+ millió dollárt, de végülis az elkapó úgy döntött, hogy nem akar New Englandbe költözni.
Könnyen lehet egyébként, hogy a 49ers nagyon taktikus ebben a tárgyalósdiban és direkt azt szellőztették meg, hogy olyan két csapattal tudtak eddig megállapodni, ahová Aiyuk nem szeretne elmenni. Ennek az lehet a célja, hogy akkor majd az elkapó mégis elfogadja a kicsit alacsonyabb összegről szóló ajánlatukat és marad San Franciscóban.
Ennek teheti be a kaput, hogy a tegnapi 49ers által megszellőztetett információkkal ellentétben a Steelers mégis versenyben van Schefter szerint, kedden újra felvették a fonalat és tárgyaltak a 49ersszel. Azt már inkább mi tesszük hozzá, hogy ők tűnnek a legesélyesebbnek Aiyuk megszerzésére az elkapó preferenciát figyelembe véve.
Ezzel együtt még elképzelhető lehetne, hogy Aiyuk végül marad a 49ersnél, de talán árulkodó ennek ellenkezőjéről, hogy Christian McCaffrey egy interjúban úgy hivatkozott az elkapóra, mint “korábbi csapattárs”:
👀 Christian McCaffrey refers to Brandon Aiyuk as a “former teammate”
h/t @StatsOnFire #49ers pic.twitter.com/RUtiFjt6aU
— Kevin Krueger (@kevinkruegs) August 6, 2024
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Sajnos sosem leszek ebben a helyzetben, hogy ez legyen a legnagyobbak problémám, de sose fogom megérteni miért nem elég évi 26 millió és contenderség szinte egész pályafutásod alatt, minthogy elmenj 30 millióért máshová, ahol nem fogsz nyerni..