Connect with us

Hír

Sérülés döntött a Cowboys kezdő LT posztjáról

A Cowboysnál többek közt left tackle poszton volt edzőtábori csata, amit most egy sérülés eldöntött. Chuma Edogának ugyanis eltört a lábujja, ami miatt bő egy hónap kihagyás vár rá, így nem lesz bevethető az első forduló(k)ban. Sőt, valószínűleg IR-en is fogja kezdeni a szezont a Dallas Morning News információi szerint, amivel legalább négy meccset kellene kiülnie.

Pedig eddig ő számított előrébb az első csapatos LT-ért folytatott csatában, ő volt a kezdő az első előszezon-meccsen. Nagy különbség mondjuk nem volt, de így gyakorlatilag biztossá vált, hogy az első körös újonc Tyler Guyton védi majd Dak Prescott vakoldalát az első héttől kezdve. Guyton egy viszonylag projekt játékosnak számított, de elég jó hírek érkeztek róla az edzőtáborból, és az előszezonban is jól teljesített eddig, szóval reménykedhetnek a Cowboys szurkolói, hogy megoldja majd a feladatot.

Edoga egyébként a Jets harmadik körös választottja volt 2019-ben, két éve a Falconshoz, tavaly a Cowboyshoz igazolt. Eddig összesen 1231 snap van a lábában, ami egy bő szezont jelentene, szóval nem egy minőségi játékos, de beugrósként korrekt teljesítményre képes. Ha Guyton jó lesz, akkor mindig is ez tűnt az ideális felállásnak, már csak bizonyítania kell a fiatalnak.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x