A Steelers nemrég kinevezte kezdő irányítónak Russell Wilsont, azonban elképzelhető, hogy a veterán QB mégsem tud pályára lépni a Falcons elleni nyitófordulóban. Ugyanis kiújult az edzőtábor elején összeszedett vádlisérülése, így csütörtökön csak limitáltan edzett és további vizsgálatok várnak rá – jelentette be Mike Tomlin főedző.
A Steelersnek majd csak ma este kell leadnia a hivatalos sérülésjelentését, szóval egyelőre még nem tudjuk, hogy pályára tud-e lépni az irányító. Ha tippelnünk kellene, akkor kérdőjeles besorolást fog kapni Wilson, és nem leszünk okosabbak ezzel sem, így vélhetően majd csak a mérkőzéshez közeledve derül ki, hogy ki fog kezdeni a Falcons ellen.
Mindenesetre ha tud is játszani Wilson, akkor is limitált lesz, nem lesz igazán mobilis, ami elég fontos az ő játékában. Így lehet jobban járna a csapat Justin Fieldsszel, hiszen nagy különbség a nyár során sem volt köztük, ez pedig elbillentheti a fiatalabb QB irányába a kérdést. Ez persze még nem jelenti azt, hogy így is döntenek a csapatnál, jelenleg még azt valószínűsíthetjük, hogy Wilson fog kezdeni.
Legfrissebb cikkeink
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Lelépett a Patriots kezdő left tackle-je
- Sérültlistára került Christian McCaffrey
- Milano után másik legjobb LB-jét is elvesztette a Bills
- Coin Toss – A legjobb fogadások a 2. fordulóra
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Sogi on FK! Preview #2
- katonadani on FK! Preview #2
- ThySoul on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Atreus on Szombati beszámoló #1 – College foci 2024
- ThySoul on Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Pedro44 on Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Sogi on FK! Preview #2
Russ jó a zsebben, megoldja simán fél lábbal is.
Azt mondod, szétszedi fal mögé dobott rövid passzokkal?