A 49ers sem tudta elvenni a Chiefs veretlenségét, egyszerűen félelmetes Andy Reid csapata. A Jets ismét beleállt a földbe, így Russell Wilson sima győzelemmel mutatkozott be kezdőként a Steelersben. A Lions átvette a vezetést az NFC-ben, egyre aggasztóbb a Texans, Doug Pederson pedig egyelőre megúszta a kivágást.
Új rovatunkban számos érdekesség mellett hozzuk a vasárnapi futballdömping nyerteseit és veszteseit, kiosztunk pár díjat és értékeljük a legfontosabb meccsnapi történéseket.
A hét témája: A Jets menthetetlen
Még az előző héten írtam a Jetsről, hogy Davante Adams megszerzésével sok probléma megoldódhat, még ha nem is lesz világverő a csapat. A Steelers elleni égés után már bizonytalanabb vagyok ezzel kapcsolatban, ez ugyanis szinte védhetetlen volt.
Egyrészt kezdjük ott, hogy Aaron Rodgers nem játszik jól. Igen, a két interceptionjéből az egyik nem az ő hibája volt, de ezzel együtt is nagyon gyengén teljesített. Termelte a yardokat, de nem tudta folyamatosan mozgatni a láncokat, a második félidőben lenullázta őt a Steelers védelme, pedig ott voltak a lehetőségek a mérkőzés megnyerésére.
A Jets a szezonját, a Bills a bajnoki reményeit mentheti meg az új elkapójával
Ami külön vicces, hogy az Adams-Rodgers kapcsolat egyáltalán nem működött. A veterán QB kilencszer vette célba a régi-új elkapóját, de csak három elkapás lett belőle 30 yardért. És igen, még csak pár edzésük volt közösen, de pont az volt a lényege a cserének, hogy azonnal egy hullámhosszon lesznek és ha más nem is, de majd ők ketten hasítani fognak. Persze lehet és jó eséllyel lesz ez még jobb is, de egyrészt Rodgers már nem a régi, Adams sem a régi, és még rendszerszinten is pocsék az offense (a futó Breece Hallnak jobb híján kilenc targetje volt, amikor ott van Garrett Wilson, Allen Lazard, Adams, Mike Williams és Tyler Conklin is a keretben). Ehhez jön hozzá, hogy a defense legjobb esetben is az erős közepes felé tendál, így pedig elég nehéz lesz rájátszást csinálni a 2-5-ös kezdésből.
A Chiefs megállíthatatlan
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Jets szerintem 9-8-al ott lehet(ne) a PO-ban, de több hülyéskedés nem fér bele, a nyerhető meccseket nyerni kell, vagy kell egy bravúr. Ez utóbbira nagy pénzt nem tennék fel, de a kötelezőket ebben a vérszegény AFC-ben hozhatja a csapat. Túl jó a keret, hogy még egy PO-se jöjjön össze. A WC-ra ki fog akkor menni? A Steelers (vagy Ravens) Chargers (Denver?), Colts (?), Cincin(?) Ezekből kellkettőnél jobbnak lenni. A 9 győzelem szinte garantálja a PO-t szerintem, de még mázlival akár egy 8-9-es is beleférhet. Az már más kérdés, hogy ott mi lesz. Jó eséllyel one and down. De már az is lokális maximum lenne az utolsó 13 évre…
Neked legyen igazad! De ebből szerintem idén már nem lesz playoff :(
Fantasy tulajként imádtam az MVP szekciót. Mindkét futó nálam van. Csak marajanak egészségesek! Viszont hiányoltam napi Maye szekciót. Nekünk pats-eseknek már csak ennyi maradt.
Sokáig gondolkoztam, hogy írjak e ide valamit. Én nem vagyok szakember, csak egy rajongó, aki elolvassa az FK cikkeket, véleményeket, összefoglalókat stb.., illetve hétről hétre megnézek annyi meccset a tévében, amennyit csak tudok. Nem vagyok szakember, de azt én is látom (kénytelen vagyok, mert minden héten közvetítik), hogy az idei Chiefs közel sincs az előző évek csapatához. Most ez lehet a sérülések miatt, vagy, hogy Mahomes- nak nem megy annyira idén, vagy bármi miatt, de ne írjatok már olyat, hogy ez az offense jó, meg jó a csapat. Persze 6-0- al állnak, de az embernek inkább az az érzése, hogy inkább az ellenfelek a szarok és nem a Chiefs jó. Úgy érzem, hogy az elmúlt évek mutatott játéka alapján elfogultak vagytok a Főnökökkel kapcsolatban. Persze, amíg nyernek, addig lehet mondani, hogy az egyetlen veretlen csapat, meg mekkora ászok, de én nem látom a játékukban, hogy mekkora spilerek. A Lionst pl százszor jobbnak gondolom, vagy a Ravenst. Az igazságtalan az, hogy ezzel a szutyok játékkal is be fognak jutni a rájátszásba, ott pedig már fel tudják szívni magukat arra a pár meccsre és egy kis szerencsével újra a csúcsra érhetnek. És akkor majd megint Mahomest és a Chiefst fogja ajnározni mindenki, hogy fúúú, micsoda dinasztia. Mahomes egy zseni, de idén szar, akármilyen jó két passza is volt a múltkori meccsen. Mondom, én nem vagyok szakember, csak egy fotel szúrkoló, de ez így nem jó.
A jó csapatok ismérve, hogy minden körülmények közt nyernek. Az idei Chiefs ilyen.
Egy jó adag szerencse is az ismérvük, sajnos :D
Hát úgy is fel lehet fogni hogy úgy is nyernek hogy csak a védelem igazán jó és a támadósorban meg így van még potenciál. Én amúgy azt nem értem hogy miért nem büntetik meg soha Mahomest a védők, szerintem főleg itt az alapszakaszban meg kellene azért próbálni elvenni a kedvét attól hogy TD-t futkosson vagy hogy arra játszon rá hogy a minimális érintésre is kap egy sárgát ha pont ki tud lépni oldalra futásnál.