A Jetsben Aaron Rodgers és Davante Adams visszatekerte az idő kerekét és nagyot fordított a Jaguars ellen. Lamar Jackson parádézott a Giants otthonában. A Bengals és a Titans őrült meccsen 10 turnovert hozott össze. A Commanders majdnem leolvadt a Saints ellen és csak egy kétpontoson múlott a sikere. A Cardinals pedig elintézte a Patriotsot.
New York Jets @ Jacksonville Jaguars 32-25
Két 3-10-es csapat küzdött meg egymással és egy kifejezetten érdekes találkozót sikerült összehozni. Az első félidőben a Jaguars volt a jobb: ugyan Mac Jones eladta egyszer a labdát, de a maradék három támadásából pontot szerzett (egy TD, két FG). Eközben a Jets ismét teljes homály volt, egyetlen értékelhető drive-ra két punt jutott, így a szünetben 13-7-re vezetett a hazai csapat.
FAKE PUNT! FAKE PUNT!#NYJvsJAX on FOX pic.twitter.com/tDQc1IcETZ
— New York Jets (@nyjets) December 15, 2024
A második félidőben viszont mintha visszamentünk volna az időben. A Jets egyrészt feltett 25 pontot, mindezt úgy, hogy Aaron Rodgers és Davante Adams a régi packersös önmagát idézte. A párosnak momentuma sem volt az első 30 percben, a másodikban viszont Adams kilenc elkapásból 198 yardot (!!) és két TD-t szerzett, a veterán irányító pedig végül 289 yarddal és három TD-vel fejezte be a találkozót, sőt a 45 futott yardja is a legtöbb volt a csapatban. Nagyot fordított a csapat és ez a duó elképesztőt játszott a hajrában.
AARON RODGERS TO DAVANTE ADAMS FOR THE 71-YARD TD TO TAKE THE LEAD 😱
(via @NFL)
pic.twitter.com/Fn1FvWGG95— Bleacher Report (@BleacherReport) December 15, 2024
Ezzel a hirtelen jött javulással nem tudott mit kezdeni a Jaguars. A futójáték működött, de nem volt ellenállhatatlan, így Mac Jonesnak kellett volna varázsolnia, ami nem nagyon ment. Ugyan eljutott 294 yardig és kiosztott egy TD-t, de volt egy újabb eladott labdája, amivel megpecsételte a csapata sorsát. Egyedül annak lehet örülni, hogy az újonc Brian Thomas ismét megmutatta az első számú potenciálját a 10 elkapásból szerzett 105 yardjával és két TD-jével.
Cincinnati Bengals @Tennessee Titans 37-27
Ilyet sem gyakran látunk. A Bengals rögtön egy interceptionnel kezdte a meccset, amit a Titans azonnal meg is büntetett egy hatpontossal. Ezt egy TD-váltás követte, majd Joe Burrow kezéből kiütötték a labdát és úgy tűnt, hogy a Tennessee meglepetést okozhat az óriási hibákkal játszó Bengals ellen. Nem így lett.
JOE BURROW WITH A DIME TO TEE FOR THE TD 🎯
(via @NFL)
pic.twitter.com/NHy276QWio— Bleacher Report (@BleacherReport) December 15, 2024
A Titans offense a következő fél órában az alábbi teljesítményre volt képes: fumble, interception, interception, 3&out, pick-six, fumble, interception. 14-7-es előnyből, épp támadást indítva 31-14-es hátrány lett a negyedik negyedre. Will Levist le is cserélte a hazai csapat, így a meccset Mason Rudolph fejezte be, aki az utolsó 15 percben kiosztott két TD-t, csak hogy legalább szorosabbnak tűnjön az állás.
WILL LEVIS THROWS A PICK-SIX 😬
That’s his 3rd INT today 👀
(via @NFL)
pic.twitter.com/OETkkBqldb— Bleacher Report (@BleacherReport) December 15, 2024
A Bengals végül még feltett egy TD-t a táblára, így a végeredmény nem igazán volt kérdéses. Még úgy sem, hogy Burrow a mérkőzésen kétszer eladta a labdát, illetve volt egy elveszített fumble-je (plusz egy a safety Jordan Battle-nek, aki TD helyett inkább elhagyta a labdát a gólvonal előtt). Ugyanis hiába a négy labdavesztés, még így is a Cincinnati nyerte meg a turnover csatát +2-vel – igen, 10 labdavesztést is láthattak a nézők!
Washington Commanders @ New Orleans Saints 20-19
A Commanders egy könnyű győzelem elé nézett, hisz a Saintsnél nem tudta vállalni a játékot többek között a kezdő irányító Derek Carr, Jake Haener pedig nem tűnt leküzdhetetlen akadálynak. Olyannyira nem, hogy mindössze 10 passzkísérlet után (4/10, 49 yard, INT) le is ültették és Spencer Rattlert tették a helyére.
Another ridiculous Jayden Daniels —> Terry McLaurin TD!#RaiseHail pic.twitter.com/TqZfIgfEge
— COMMANDERS FOOTBALL (@HogsHaven) December 15, 2024
Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy az első félidőt 14-0-ra hozta a Commanders. Nem igazán volt benne a meccsben, hogy a Saints akárcsak megizzaszthatja a fővárosiakat, de valahogy Kliff Kingsburynek most sikerült meccs közben is teljesen leolvadnia. A Washington egyetlen TD-re sem volt képes a második félidőben, sőt mindössze két pontszerző drive-ja volt. Eközben Rattler elkezdett életjeleket mutatni és az első három támadásából 13 pontot tett fel a táblára.
The #Saints decided to call the worst 2PT play you've ever seen to try and beat the Commanders. #RaiseHail #LeftHandUp pic.twitter.com/xyBlkvGQDV
— TDT Media (@ThirdDownThurs) December 15, 2024
Hét perccel a mérkőzés vége előtt így 20-13 volt az állás, és bár összerakott egy vállalható drive-ot a Commanders, a mezőnygól végül kimaradt. A Saintsnek kevesebb mint két perce volt a TD-re, és sikerült! 11 játékból átment a pályán a Rattler vezette egység és a végén egy 1 yardos TD-passzal 20-19-re szépített a Saints. A hazaiak viszont nem akartak a hosszabbítással szórakozni, így nekimentek a kétpontosnak, ami viszont nem sikerült, így ha vért izzadva is, de nyerni tudott a Commanders.
Baltimore Ravens @ New York Giants 35 – 14
Az egész forduló legunalmasabb meccse. A Giants egy pillanatig nem vezetett, ráadásul Tommy DeVito (aki amúgy még nem is játszott nagyon rosszul) agyrázkódást szenvedett, így a mérkőzést Tim Boyle fejezte be. Ő már a negyedik irányítója idén a csapatnak, de sok örömet ő sem okozott a 12/24-es, 123 yardos, egy TD-s és egy INT-s teljesítményével. Nem mintha bárki másnak jó napja lett volna a hazaiak részéről, egyedül az újonc elkapó Malik Naberst lehet kiemelni, akinek volt 10 elkapása, 82 yardja és egy TD-je.
Another masterclass from Lamar Jackson:
🔥 21/25
🔥 355 total yards
🔥 5 passing TDsUnstoppable. 😤 #NFL #RavensFlock
pic.twitter.com/cfDq5DyAus— OutOfSightSports🚀™️ (@OOSSports) December 15, 2024
A Ravensnél minden jól működött. A védelem hozta a sackeket és megfogta a futást, a támadók 170 yardot szereztek a földön 5,5 yardos átlaggal, Lamar Jackson pedig 290 yardot és öt TD-t osztott ki mindössze 25 passzkísérletből INT nélkül. Nagyon komoly teljesítmény, de látva Josh Allen játékát (ráadásul az NFC-első Lions, és nem az utolsó Giants ellen) még ez is kevés lehet az újabb MVP-címhez. Illetve ha valakit ki kell emelni, aki esetleg szomorú lehet, az Derrick Henry, ugyanis végül csak 14 futása volt 67 yardért, így pedig nehéz lesz rekordokat dönteni.
New England Patriots @ Arizona Cardinals 17-30
A Cardinals számára kötelező volt a győzelem, ha életben akarta tartani a minimális rájátszás reményeket. A Patriots ráadásul előzetesen ideális ellenfélnek tűnt, így nem volt meglepő, hogy az első negyed után 10-0-ra vezetett a hazai gárda (bár ehhez kellett a szerencse is). A következő fél órában viszont túl sok öröme nem volt a Cardinalsnak. Ugyan a futójáték működött, de a passzjáték nem, Kyler Murray kifejezetten gyengén játszott egy ezer sebből vérző, bottom 10-es defense ellen, így a negyedik negyedre mindössze 16-3-as előnnyel fordult az Arizona.
Drake Maye makin' plays for the @Patriots TD!
📺: #NEvsAZ on CBS/Paramount+
📱: https://t.co/waVpO909ge pic.twitter.com/jVEltTKTo8— NFL (@NFL) December 15, 2024
A nagy feltámadás viszont elmaradt, sőt még csak igazán szoros sem lett a meccs. Ugyan Drake Maye-nek sikerült kihoznia szó szerint a semmiből két TD-t (egyet futott, egyet passzolt) és ismét bizonyítania, hogy van benne potenciál franchise QB-ként, de a védelem teljesen elfáradt a végére. A Patriots 14 pontjára a Cardinals is két TD-vel válaszolt James Connernek köszönhetően, így nem nagyon kellett izgulni a végkimenetel miatt. Conner egyébként 110 yardot jegyzett 6,9 yardos átlaggal a TD mellé, messze a legjobban teljesítő támadó volt mindkét csapatból.
Legfrissebb cikkeink
- Őrült futball-vasárnap volt, mutatjuk a legjobb jeleneteket
- Eltört Nick Chubb lábfeje, idén már nem látjuk
- Hihetetlen, de még három védőjét elvesztette a Lions
- Veszélyben Mahomes játéka a következő hetekben
- A Bills nyerte a hét meccsét, fontos rangadót nyert az Eagles, a Packers és a Texans is
- A Broncos nyerte a hét legfontosabb meccsét, tarolt a Buccaneers, nyert a Chiefs, kikapott a Panthers
- A Jets visszatekerte az időt, Lamar Jackson parádézott, 10 turnover volt a Bengals-Titansen
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 15. fordulóra
- Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is
- Marad a helyén a Browns vezetősége
- Maxx Crosbyt idén már nem látjuk a pályán
- Belichick állítólag megkereste a Jetset a megüresedett főedzői állással kapcsolatban
- A Diósd Saints lett a legeredményesebb hazai amerikai futball csapat 2024-ben (X)
- Véget ért Trevon Diggs szezonja
- Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
Legutóbbi hozzászólások
- merlin on Travis Hunteré a Heisman-trófea!
- petipajti on Marad a helyén a Browns vezetősége
- petipajti on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- petipajti on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- renningan on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- bjeela on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- bjeela on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- AD94 on A Diósd Saints lett a legeredményesebb hazai amerikai futball csapat 2024-ben (X)