Connect with us

Hír

Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál

A Dolphins elkapója, Tyreek Hill a szezon végén úgy nyilatkozott, mint aki távozni akar Miamiból, azonban úgy tűnik az azóta eltelt időben felülvizsgálta a kérdést és most kijelentette, hogy maradni kíván a csapatnál.

A Dolphins a 2024-es szezonban 8–9-es mérleggel zárt, és nem jutott be a rájátszásba, ami Hill számára különösen csalódást jelentett, mivel pályafutása során először maradt le a playoffról. Ezen felül a szezon során csuklósérüléssel küzdött, és statisztikái is visszaestek, hiszen 2016 óta ez volt a leggyengébb éve. Ezek a tényezők vezettek ahhoz, hogy a szezon végén frusztrációjában a távozás lehetőségét fontolgatta.

A napokban azonban Hill nyilvánosan bocsánatot kért csapattársától, Tua Tagovailoa irányítótól, valamint a Dolphins szurkolóitól a korábbi kijelentései miatt. Kiemelte, hogy családjával együtt szeretik Miamit, és nem szeretne máshol játszani. Hill hangsúlyozta elkötelezettségét a csapat iránt, és elmondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a következő szezon sikeresebb legyen.

Hill szerződése még két évig érvényes Miamiban, de jövőre jelentőset lehet spórolni a kivágásával.

Click to comment
1 2 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x