A 49ers nagy erőkkel próbálja feltölteni a sérülésektől sújtott elkapósort, a sok kisebb név között pedig feltűnt egy érdekes jelölt: Kevin White. A 2015-ös draft 1/7-esének feltehetően ez lesz az utolsó utáni esélye, mert ha Kyle Shanahan nem tudja kihozni a benne lévő potenciált, akkor senki.
A még mindig csak 28 éves elkapó óriási tehetségnek indult. Egy 1447 yardos és 10 TD-s egyetemi szezon után jelentkezett a draftra és Amari Cooper mellett ő volt a class legtehetségesebb prospectje a poszton. 190 centiméter magas, 98 kiló, a 40 yardot 4,35 másodperc alatt futotta, óriási karriert jósoltak neki (bár voltak, akik csak egy egyszezonos csodának gondolták).
A Bears le is csapott rá, de különböző sérülések miatt csak 14 meccsen lépett pályára – egész eddigi karrierje során. 25 elkapásból 285 yardot szerzett TD nélkül, az elmúlt évek egyik legnagyobb bustja. Talán most végre szerencséje lesz.
A 49ersnél nagy a dögrovás WR poszton, Deebo Samuel mellett Brandon Aiyuk, JJ Nelson és Richie James is sérüléssel bajlódik, Jalen Hurd pedig kihagyja az egész évet térdszalagszakadás miatt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások