Úgy néz ki, Riley Reiff marad Minnesotában. Több forrás szerint is belement a szerződése átalakításába, így az LT idei 10,9 millió dolláros, illetve a jövő évi 11,65 milliós fizetése minden bizonnyal csökkenni fog. A részletek ugyanakkor nem ismertek, de egy elég komoly csökkentésről lehet szó, a korábbi hírek arról szóltak, hogy a falember repül, ha nem hoz áldozatot, és állítólag ő maga is cutra számított.
Tovább gyengül a Jets védelme, ugyanis az idén igazolt linebacker, Patrick Onwuasor legalább 4-5 hétre kidőlt egy térdsérülés miatt. Mindez kiegészítve CJ Mosley opt outjával azt jelenti, hogy egyedül a tavalyi szezont sérülés miatt kihagyó Avery Williamson lesz az egyetlen relatíve minőségi linebacker a rosteren a szezon elején.
Támadófalembert szerzett a Washington: a csapat egy 2021-es 6. körös picket adott az OT David Sharpe-ért és egy 2021-es 7. körös pickért a Raidersnek. A támadófalember 2017-ben 4. körös volt, idén RFA-tendert kapott, amivel 2,133 millió dollárt kereshet. Tavaly kilenc meccsen játszott, kettőn kezdett is.
A Jaguarstól elküldött korábbi 1/4-es Leonard Fournette nem kellett senkinek a waiverről, így szabadügynök lett, vagyis bárhová aláírhat. Mivel a waiverről felszedve 4,1 milliót kóstált volna a futó, minden bizonnyal csak ennél alacsonyabb fizetést fog kapni az új csapatától. Charles Robinson információi szerint idén nem a pénz fog számítani neki, hanem hogy olyan csapatot találjon, ahová jól illik, tehát főleg power futásokra alapoz.
A Bucs megegyezett a rúgó Ryan Succoppal, így ő is versenyezhet a kezdő posztért Matt Gay-jel – Elliott Fry-t pedig kirúgta a gárda. Tavaly Guy volt a csapat kezdője, de 35 rúgásból csak 27-et lőtt be, illetve öt extrát is kihagyott. Succop tavaly botrányos volt, hatból öt mezőnygólt is kihagyott, mielőtt IR-re került a Titansnél.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások