A 49ers a keretszűkítés előtt aktiválta Deebo Samuelt az NFI (Non-Football Injury) listáról, mert jól haladt a felépülése lábfejtöréséből, és úgy látták, hat hetet biztosan nem kell majd kihagynia. Most viszont a csapat bejelentette, hogy IR-re rakta a fiatal elkapót, így nem csak ezen a héten, hanem a következő két fordulóban sem fog pályára lépni.
Az első körös Brandon Aiyuk játéka kérdőjeles ma estére, rajta kívül Kendrick Bourne, Trent Taylor, Dante Pettis és Richie James alkotják a WR sort a 49ersnél.
Pénteken biztossá vált, hogy Josh Norman nem léphet pályára a Bills szezonnyitóján, most pedig az is kiderült, hogy az első három fordulóban sem fog tudni pályára lépni, ugyanis a csapat bejelentette, hogy IR-re rakta a cornerbacket egy combhajlító sérülés miatt.
A helyét Levi Wallace veszi át, aki hasonló sérüléssel bajlódott nemrég, de még csak kérdőjeles státuszt sem kapott, tehát rendben van a mai mérkőzésre.
Az Eaglest tovább sújtják a sérülések, most épp az eddig kérdőjeles státuszban lévő Miles Sandersről és Derek Barnettről derült ki, hogy nem tudják vállalni a játékot, így el sem utaztak a csapattal Washingtonba. Emellett Lane Johnson játéka is erősen kérdéses a helyi beat writerek szerint, ami tovább növelné a problémákat.
Sanders helyén Boston Scott kaphat nagy szerepet, Barnett helyén Josh Sweat fog elsősorban játszani. Ez még talán rendben is lenne, de Lane Johnson helyén az újonc Jack Driscoll vagy a nullakilométeres, korábbi rögbis Jordan Mailata léphetne pályára, ami óriási problémát jelentene az amúgy is megtizedelt támadófal szélén egy ilyen erős washingtoni védőfal ellen.
A rossz hírek mellé egy jó is: Mike Evans, a Buccaneers sztárelkapója a korábbi “doubtful” státuszból “questionable”-re javult és jó eséllyel játszani is fog a Saints ellen.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások