Vic Fangio tegnap megerősítette, hogy Brett Rypien marad a Broncos kezdő irányítója addig, amíg Drew Lock vissza nem tud térni. Ez azonban akár nagyon közel is lehet, hiszen a főedző állítása szerint 50-50 százalék, hogy Lock játszik-e jövő héten a Patriots ellen vagy sem – írja a PFT.
Lock a sérülése óta még nem dobálgatott edzésen, Fangio pedig csak akkor fogja betenni, ha elég egészséges és magabiztos, hogy a megszokottak szerint tud játszani, illetve hezitálás nélkül tud dobálni, és nem kell a mozdulatát sem megváltoztatnia a sérülés miatt.
Rypien elég felemás mérkőzést hozott le a Jets ellen, voltak kiváló dobásai, de borzalmas döntései is. 31 passzából 19 lett sikeres, 242 yardot és 2 TD-t szerzett, de dobott három interceptiont is, ami akár több is lehetett volna, ha a védők nem ejtik el azokat. Viszont egyszer sem sackelték, ami az ő érdeme is Fangio állítása szerint (az előző két meccsen 13-szor sackelték a Broncos irányítóit).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások