A Titans sorozatban két mérkőzést veszített el, ez pedig nem maradhatott következmények nélkül: a csapat hivatalosan bejelentette, hogy kivágta az idén gazolt Vic Beasley-t, emellett Johnathan Josephet, illetve a long snapper Beau Brinkley-t.
A korábbi elő körös Beasley 1 évre 9,5 millió dollárért írt alá a Titanshez, de nagyon mellé ment az igazolás. Egyrészt nem jelent meg időben az edzőtáborban, melyre nem adott normális magyarázatot, másrészt pedig szörnyen játszott, idén öt meccs alatt hét nyomást generált. Ha spórolt is rajta valamit a csapat, akkor maximum 1,75 millió dollárt.
Joseph szintén idén írt alá a Titanshez 1 évre 2 millió dollárért. Hétből hat meccsen kezdett, 28 tackle-t, egy INT-et és egy fumble-t jegyzett, valamint négy TD-t engedett. Rajta sem spórolt sokat a gárda, ez is szakmai döntés volt. Ahogy szakmai okai lehettek a 2012 óta a csapatnál lévő Brinkley elküldésének, aki az elmúlt két meccsen több rossz snapet is összehozott.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások