A Rams borzalmas támadójátékának köszönhetően kikapott a Seahawkstól, így az utolsó fordulóban kell megküzdeni a rájátszásért. Ráadásul a csapat kezdő irányítója, Jared Goff is összeszedett egy sérülést, Ian Rapoport szerint eltört a hüvelykujja.
A hírt egyelőre senki nem erősítette meg, de az a mérkőzés alatt is látszott, hogy nem áll megfelelően az az ujj, a csapat attól tart, hogy eltört – a következő 1-2 napban választ is kaphatunk erre a kérdésre. A főedző Sean McVay azt nyilatkozta, hogy nem akar spekulációkba bocsátkozni, az irányító pedig annyit mondott, hogy nem tűnik annyira súlyosnak a sérülés, de nem biztos benne, hogy vállalni tudja a játékot vasárnap. Amennyiben nem, úgy a 2018-ban draftolatlan John Wolford kezdhet a helyén, akinek még egyetlen passza sincs a profik között.
A Rams a szintén a rájátszásért küzdő Cardinals ellen lép pályára az utolsó fordulóban. A rájátszásért vagy nyernie kell, vagy szurkolnia a Packersnek, hogy győzze le a Bearst.
UPDATE: Ian Rapoport legújabb információi szerint valószínűleg eltolható a műtét a holtszezonra és Goff játszani akar ezzel együtt is vasárnap.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások