Connect with us

Hír

BREAKING: Philip Rivers visszavonul!

Philip Rivers úgy döntött, hogy 17 év után, 39 évesen szögre akasztja a sisakot és visszavonul – mondta el a San Diego Union-Tribune-nak. Az irányító hozzátette, hogy gondolkodott már ezen az utóbbi években, de idén érezte először, hogy tényleg itt a vége.

“Egyszerűen eljött az idő. Ez így helyes… még mindig jól tudok dobálni és szeretek focizni, de ez mindig is így lesz. Most pedig alig várom, hogy gimnáziumban edzősködhessek.”

Rivers 17 évet húzott le az NFL-ben, 244 meccsen játszott, ebből az utolsó 240-en zsinórban végig kezdő volt, ami Brett Favre mögött a második leghosszabb sorozat. Pedig 2007-ben elszakadt a térdszalagja a divisional körben, de így is pályára lépett a konferenciadöntőben.

Rivers 63.440 passzolt yarddal és 421 passzolt TD-vel fejezi be karrierjét, mindkettő az ötödik helyre elég az NFL örökranglistáján. Az egyetlen “hiánycikk” az önéletrajzában a bajnoki gyűrű, ugyanis a Chargersszel és idén a Coltsszal sem tudott még csak eljutni sem a Super Bowlba.

69 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
69 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Farubcek
Farubcek
2021-01-20 15:26

Nem nyerhet minden jó QB gyűrűt, persze, de azért szerencsétlen eset, hogy egy ilyen klassz irányító egy ennyire reménytelen csapatban töltse (közel végig) a karrierjét.

Kíváncsi vagyok, hogyan tovább a Coltsnál. Adnak egy esélyt Jacob Easonnek? Vagy túl jó a keret ahhoz, hogy egy negyedik körös irányítóval menjenek neki az évnek, és bagóért megszerzik Darnoldot?

Márton Farkas
Márton Farkas
Reply to  Farubcek
2021-01-20 20:57

Winstone? En nagyon megneznem. De kb barhol ahol egy normalisabb fal vab elotte. Sztem o potencialisan remek iranyito csa sok int. Ha az csokken mindjart siman kezdo lehet. Sztem van csapat amelyik siman kiprobalhatna

Pásztor László
Pásztor László
Reply to  Márton Farkas
2021-01-20 20:57

Winston sztem marad a Saintsben, Payton nem fogja bevállalni csak Hill-el meg valami random sokadik körben draftolt újonccal a szezont.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Pásztor László
2021-01-20 20:58

Winstonnak elvileg azt mondta Brees a meccs vége felé, hogy ez most már a te csapatod.

d zoli
d zoli
Reply to  acsdav2
2021-01-20 21:00

Bizony. Ki is fogja rittyenteni Payton. Gyengül a csapat de sztem jó éve lesz ráklábnak.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2021-01-20 22:24

3 int után mondhatta is

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2021-01-21 08:41

Mondhatta, de a kérdés, hogy miért nem Taysom Hillnek.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2021-01-21 15:16

Hill nem tud 3 intet dobni
dobni se tud
:DDDD

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2021-01-22 00:11

Miért nem mindjárt nekem? :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2021-01-22 00:11

Itt látszik, hogy mennyire igazságtalanok voltunk Winstonnal. “Minden TD-hez dob egy INT-et, mekkora lúzer”. Ha most megfordítjuk, ő játszik és minden INT-hez dob egy TD-t, a Saints megy tovább :D

fjanos
fjanos
Reply to  acsdav2
2021-01-21 00:37

Winston meg azt mondta Breesnek meccs előtt: “Te nem tudsz három INT-et dobni egy meccsen”
Mire Brees: “Fogd meg a söröm!”

Farubcek
Farubcek
Reply to  Pásztor László
2021-01-20 20:58

Ezt én is így gondolom. Wentzet pedzegették amúgy még korábban a Coltsba, de neki az ára magas volna. A tökös húzás még Stafford lehetne, ő elvileg nem is extrém drága, és amúgy egész jól illene szvsz ebbe az offense-be.

d zoli
d zoli
Reply to  Farubcek
2021-01-20 21:00

Staffi szép volna oda.

GzsakSam
GzsakSam
Reply to  Farubcek
2021-01-20 21:07

Stafford öreg (33 éves lesz mindjárt) és az utóbbi két szezonban meglehetősen törékeny is.
Ha a Coltsba megy, nem kizárt, hogy 4 éven belül 3 QB fejezi be náluk…

ahanem
ahanem
Reply to  GzsakSam
2021-01-20 22:24

Stafford öreg, Brady meg fiatal

GzsakSam
GzsakSam
Reply to  ahanem
2021-01-21 08:11

Brady unikornis, és amúgy sem téma a Colts kapcsán.

ahanem
ahanem
Reply to  GzsakSam
2021-01-21 15:16

mi köze van ahhoz a Coltsnak, hogy Brady 10(11) évvel öregebb mint Stafford, és mégis a fiatalabb számít öregnek?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  GzsakSam
2021-01-22 00:11

Dehogynem. Biztos kihívásnak érezné, hogy a saját csapatában döntse meg Manning franchise rekordjait (ha Luck hagyott még neki valamit).

Farubcek
Farubcek
Reply to  GzsakSam
2021-01-21 06:36

Öregszik, de még mindig van benne min. 3-4 jó év. Az épp elég arra, hogy ezzel az elég jól összerakott kerettel villantson egyet a COlts.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Farubcek
2021-01-22 00:11

Darnold? Wentz? Gondolod, hogy a Coltsnál bolondgombát ettek?

slowmotion80
slowmotion80
Reply to  Farubcek
2021-01-20 20:58

azé’ nem volt mindig reménytelen csapat a Chargers, csak volt, amikor pl 14-2-es alapszakasz után sikerült one and done-t csinálni.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  slowmotion80
2021-01-20 21:01

Sőt, voltak AFC-döntőben is, csak pechükre ott az addig veretlen Patriots jött szembe

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2021-01-20 21:01

Hát igen! Nem lehet mindenki akkora klasszis, mint Eli.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Farubcek
2021-01-20 21:01

Most már Cousinsról beszélgetünk, ugye? :)

Farubcek
Farubcek
Reply to  Fetyke
2021-01-21 06:35

Haha :)

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Farubcek
2021-01-20 21:04

Jamie Newman 5. kör.

ewzywv
ewzywv
2021-01-20 20:57

watson új preferált csapata btw :D

Pásztor László
Pásztor László
Reply to  ewzywv
2021-01-20 20:57

Szerintem Ballard mindent odaadna érte, csak még a Texans sem tud ennyire hülye lenni :D

slowmotion80
slowmotion80
2021-01-20 20:58

na most végre lesz ideje gyereket csinálni… oh wait

euskadi68
euskadi68
Reply to  slowmotion80
2021-01-20 21:04

:D

acsdav2
acsdav2
2021-01-20 20:58

1. Nagy pacsi Reichnak és Ballardnak, hogy többet láttak benne, mint Bradyben……
2. Egyébként Riversre nem lehet panasz, amit tudott kihozta magából.

d zoli
d zoli
Reply to  acsdav2
2021-01-20 21:00

2 szerintem se volt rossz. Sőt. Nem a legjobb éve volt, de 37 éves új helyen. Simán jó volt. A PO ban is.

1 nem is értem. Tibi jelezte, hogy érdekli. Erre nem is hívták be interjúzni. Ott fogtam a fejem. Persze így mindenki jobban járt. Kivéve persze az indyt és a Saintset.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  d zoli
2021-01-22 00:11

“Tibi jelezte, hogy érdekli. ”
Tibi: Na végre, megdöntöttem Manning összes rekordját!
Valaki: Dehogy, hiszen Manningnek van egy csomó franchise rekordja a Coltson belül!
Tibi: Azonnal a Coltsba kell igazolnom!!!

I.C.
I.C.
2021-01-20 20:58

Üdv!
Az én jelöltem Jimmy G.
2. vagy 3. körös DRAFT picket simán megérne!
Indoklásom:
– simán van olyan jó mint Philip Rivers, és láthatjuk van olyan jó ez a keret, hogy nem kell elit irányító.
– a Drafton a 21. helyen nem látom, hogy kezdő potenciállal rendelkező QB-t tudnánk húzni
-J.G. fizetése nagyon jól lett összerakva, a 49ers is jól járna, és a Colts is, van egy kezdő potenciállal rendelkező irányítójuk, aki ha nem válik be jövőre minimális halott pénz mellett ki lehet vágni, és lehet más után nézni, ha pedig beválik jövőre is csak 27m$ foglalna a fizetési sapkából!

Én őt látnám legszívesebben! Carson Wentz is lehetne opció de anyagilag vele már többet kockáztatna a Colts ha nem válna be!

Go Colts!

Fetyke
Fetyke
Reply to  I.C.
2021-01-20 21:01

“…a 49ers is jól járna…”
Jól járna? Oszt ki irányítana ott? Mert azért egy QB szerűség legalább nem ártana oda is.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Fetyke
2021-01-20 21:04

Mullens jobb mimt jimmy,szóval hátrébb nem lesznek a távozásával.

Staten Island
Staten Island
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-21 12:10

😂

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2021-01-20 22:24

Shanahan jól járna, húzhatna QBt a drafton

d zoli
d zoli
2021-01-20 20:59

Köszi Phil!

István_Szamos
István_Szamos
2021-01-20 21:00

Ballardnak nincs egy nyugodt off-season-je (valószínűleg tudták/sejtették, hogy Rivers be fogja fejezni a szezon után)…

Valószínűleg nem fog “blockbuster trade”-t csinálni, így DeShaun Watson érkezését szerintem kizárhatjuk (és az agyhalálnak nincs az a fokozata, amiben a Texans FO elengedné csoportriválishoz).

Jelenleg Eason az egyetlen szerződésel bíró QB a keretben, ő sötét ló. Kezdetben lehetett hallani híreket, hogy mennyire elégedettek vele, aztán ezek a szivárgások is megszüntek, ami azért gyanús kicsit, mert egy 4. körben draftolt QB-ról van szó, így nem lenne mellbevágó, ha kiderülne róla, hogy bust.

Brisettről kiderült hogy remek backup, de nem tudja egy egész szezonon át vinni a csapatot, szerintem ő keres magának más helyet, ahol versenyben lehet a kezdő pozícióért.

Carson Wentz sem fog érkezni szerintem, az Eagles-nél rendezik a dolgait (bár adná magát, hiszen dolgozott Reich-el). Amúgy nem örülnék neki, szerintem nem annyira jó.

Garappolo csak oldalazás lenne, a vezetés eredményeket akar, még egy átmeneti QB nem fér bele.

Sam Darnold… hááát szerintem nem lennénk kiljebb vele.

Más elérhető potens QB nincs a piacon. Vagy sikerül draftolni valakit, vagy Eason-t előhúzzák a kalapból, és meglátjuk.

Farubcek
Farubcek
Reply to  István_Szamos
2021-01-20 21:00

Eason kapcsán én nagyon optimista voltam a draft után, azt gondoltam, hogy a negyedik körben bőven áron alul szerezték őt meg, és egy nagyon jó projekt-QB lehet belőle. Olyan, aki két-három év múlva a franchise arca is lehet, ha tud fejlődni Rivers. Ez a szezon viszont elbizonytalanított, elsősorban az, hogy egy snapet sem kapott. Nyilván azért is, mert végig volt tét, nem volt alkalom Riverst pihentetni, csak hát nyilván nem fognak egy PO-esélyes csapatot egy negyedik körös irányítóra rábízni nulla snappel a háta mögött. Szóval gyanítom, hogy valakit szerezni kell elé. Hogy ez egy átmeneti megoldás lesz-e (ilyen Flacco vagy Keenum-kaliber, aki mögött akár Easont lehet még egy évig nevelni), az még egy lehetőség, de igazán nem hiszem, hogy ez lesz, inkább meg kell próbálni egy jó irányítót szerezni. A draft erre szerintem nem opció, egy 1/21-re húzott QB-nál Darnold is sokkal biztosabb. Ő amúgy megérne szerintem egy próbát, ha nem is jelent upgrade-et, de egy biztos szintet szerintem tudna hozni, és jó eséllyel marha olcsón el lehetne hozni New Yorkból. A PO-részvételhez nagy eséllyel elég ő is. Staffordot nézném még meg, őt írtam is lejjebb, de azért az egy nagyon-nagyon komoly trade volna, nyilván nincs rá sok esély. De vele ez egy durva Colts lenne.

euskadi68
euskadi68
Reply to  Farubcek
2021-01-20 21:04

Szerintem Darnoldot egy második körös pick ért meg lehet majd szerezni, ha qb-t húznak.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  euskadi68
2021-01-22 00:17

Darnoldot ajándékba fogják adni a Mekiben, ha veszel legalább 2 Bigmac menüt :(

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  István_Szamos
2021-01-20 21:03

Olyan, mintha házalnék, de lejárt a szerződése. Átmenetileg Fitz?
Aztán… Van még egy Tyrod Taylor, aki nem biztos, hogy akar majd kispadozni.

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Krisztian Fekete
2021-01-20 21:06

Fitz egy rookie irányító mellé/mögé lenne jó mentornak és backup-nak. Tyrod Taylor meg nem véleetlen nem kap kezdő pozíciót.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Krisztian Fekete
2021-01-22 00:17

Volt valahol Fitz nem átmenetileg? :) De legalább elmondhatnák a Coltsnál, hogy a GOAT náluk is játszott!

Johnny Teitelbaum
Johnny Teitelbaum
Reply to  István_Szamos
2021-01-20 21:07

Én Darnoldot nem írnám le. Egy borzasztó rendszerben kellett szenvednie, egy teljesen fogalmatlan HC mellett. Sokkal többet ki lehet hozni belőle, kérdés Reich mennyire lenne alkalmas erre.
Amúgy a drafton szerintem még elérhető lesz Mac Jones, aki szvsz totál alulértékelt. Persze nyilván nem egy Luck szint, de nem egy beszari típus, simán tudna hozni egy jó kezdő szintet, főleg így, hogy a fal egész jól összeállt.

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Johnny Teitelbaum
2021-01-20 21:07

Sokan Trey Lance-t írják, mint lehetséges draft-célpont.

ahanem
ahanem
Reply to  István_Szamos
2021-01-20 22:24

nem lesz bent, fel kell cserélni érte

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  István_Szamos
2021-01-21 07:27

Ő a ti helyetekről esélytelen feltrade nélkül. Még a Patriots mock-okban is azt olvasom, hogy 1/15-ről fel kellene mozogni érte

ahanem
ahanem
Reply to  Vicgeordie
2021-01-21 15:16

igen, nagyon sokan top10es picknek látják, én mondjuk nem vagyok köztük

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Vicgeordie
2021-01-21 16:45

Úgy általában nem hiszem, hogy a 21. draftcetlivel a Colts értelmes QB-t tudna választani a drafton. Ballard valószínűleg nem fog feltrade-elni. Inkább le-trade-elni szokott.

ahanem
ahanem
Reply to  Johnny Teitelbaum
2021-01-20 22:24

Jones túlértékelt, ha már valami

Smith Waddle Harris nincs egy csapatban se, ahol ő kiköthet

Antal Kovacs
Antal Kovacs
Reply to  István_Szamos
2021-01-21 08:45

“egy 4. körben draftolt QB-ról van szó, így nem lenne mellbevágó, ha kiderülne róla, hogy bust.” én egy 4. körös QB-ról, aki nem tud egy tartós kezdő pozíciót kiharcolni, nem mondanám, hogy bust, amilyen korán húznak csapatok Geno Smith-eket meg Dwayne Haskins-eket. Egy 4. körösben inkább a boom factor van meg, ha beválik akkor nagy steal (ez a ritkább, ritkán húznak a csapatok Cousins kaliberű QB-t a 4. körben)

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Antal Kovacs
2021-01-21 16:45

Valóban, akkor inkább mondjuk azt, hogy nem lenne meglepetés, ha kiderül, hogy nem NFl-kaliber.

A lényeg akkor is az, hogy véleményem szerint indokolatlanul titkolóznak róla.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  István_Szamos
2021-01-22 00:17

A piacot és a lehetőségeket elnézve szerintem a Colts akkor jár messze a legjobban, ha felváltva játszatja tolószékből Luckot és Payton Manninget :(

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Megawatt Szvetozár
2021-01-22 09:03

Luck nyugodtan tudna játszani.

Wide open
Wide open
2021-01-20 21:01

Amióta szurkolónak monodhatom magam, azóta volt a franchise arca a Chargersnél. Rettenetesen sajnálom hogy sosem jött össze neki a gyűrű sem nélunk, sem a Coltsnál. Hosszú éveken keresztül ő volt az egyetlen releváns dolog San Diegoban. Utóbb visszanézve a 2006-2009 közötti éveket nagyon bánhatja, amikor egy igazán all-pro csapat vette körül de valahogy valami mindig elromlott a végére.
Talán, talán 5-10 év múlva az élet pótolja majd egy bronzszoborral Cantonban. Bár ha őszinte akarok lenni (ismerve az amerikai kultúra győzelem orientált gondolkodásmódját) lehet hogy erről is pont le fog csúszni. Bárhogy is lesz, én köszönöm neki az összes jó (és rossz) emléket és azt a parádés dobómozdulatot ami rémálmaimban is elő szokott még jönni :D

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Wide open
2021-01-20 21:03

Még az utolsó 4-5 évben is lehetett volna valami a keret alapján, de vagy az edzők rontottak el valamit, vagy a sérült lett valamiért túl sok.

d zoli
d zoli
2021-01-20 21:33

Hoppá! Én és ti is elfelejtettünk egy érdekes összefüggést.

Rivers visszavonult. Drew is vissza fog. Hol az összefüggés? Gondold át:

.

.

.
Mehet?

.
.
.
.
.
Riverst hozták Brees nyakára 2004-ben. Ment a huzavona a szerződéssel. Végül a 2005 ös sérülése után elengedték. Most egyszerre vonul vissza a két ex Charger.

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
Reply to  d zoli
2021-01-21 09:10

QB temető!!!!!

Ahogy a Colts is, 2 sztár irányító is innen vonult vissza 3 éven belül.

Staten Island
Staten Island
Reply to  Fontos_Vidra
2021-01-21 12:01

Justin Herbert: fogd meg a söröm!

pritek
pritek
2021-01-20 21:59

Hianyozni fog. Jo forma.

ahanem
ahanem
2021-01-20 22:24

hiányozni fog a tróger feje

LG
LG
2021-01-20 22:36

Szomorú ilyen ikonokat látni, hogy abbahagyják a játékot :( Persze egyszer véget ér a karrier, nem lehet örökké a pályán maradni. (Hallod ezt, Tom! A hideg árt az ízületeknek!)

ahanem
ahanem
Reply to  LG
2021-01-21 15:16

ezér ment Tampába, úgy tűnik, a frontokra nem érzékeny

Zoard
Zoard
2021-01-21 00:15

@gborlados:disqus
télleg, így lehet.
van rá esély hogy Tom visszavonul a viszkonzini kirándulás előtt!

Hull a hó
Fúj a szél
Mcvay is a lambóról mesél

Hallgatom
lehet hogy Tom is itt hagy egy hajnalon

Az volt a tél
a szörnyű tél
Mcvay legendát mesél…

https://youtu.be/Tqru8xLuCZ0?t=34

Everlast77
Everlast77
2021-01-21 12:35

Viszlát Philip, most már lehet otthon az asszonynak nyomni a trash talkot :D
Amúgy meg Höri megmondta, egy 1/1-es jön a Coltsba, aki 2 éve pihen rá egy SB runra :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2021-01-22 00:11

“Most pedig alig várom, hogy gimnáziumban edzősködhessek”
Azért el tudom képzelni a sokat szidott Riverst a suliban, tornatanérként:
-Tantóbácsi, idedobná a lab…. Asztakurva! :)

69
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x