Connect with us

Hír

A Patriots újraigazolta Brian Hoyert

A Patriots idén újraigazolta Cam Newtont, nem rúgta ki Jarrett Stidhamet, az első körben draftolta Mac Jonest, azonban ez a három QB sem elég a jelek szerint Bill Belichicknek, hiszen Jim McBride (Boston Globe) információi szerint a csapat újraigazolta Brian Hoyert is.

Hoyer háromszor fordult már meg New Englandben, egyrészt 2009 és 2011 között, majd 2017 és 2018 között, illetve tavaly, amikor egy mérkőzésen kezdőként is pályára lépett, mikor Newton a COVID-IR-en volt. Azon a meccsen lecserélték és Stidham állt be a helyére, utána már csak harmadik számú irányító volt a rosteren. Karrierje során 39 mérkőzésen volt kezdő hét különböző csapatban.

Érdekes, hogy Hoyer volt a Jetsnél próbajátékon áprilisban, a Patriots csoportriválisánál pedig nem igazán megoldott a veterán csereirányító szerepe, hiszen az 1/2-es Zach Wilson mögött mindössze a tavalyi negyedik körös James Morgan és a 2018-as ötödik körös Mike White van a keretben. Egy kicsit talán ki is akart szúrni a riválissal Belichick?

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-05-18 07:11

Mentornak lehet,hogy jó lesz… de amúgy pénzkidobás…

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-05-18 08:12

Nem hiszem, hogy nagy pénzt kapott, de erre én is kíváncsi vagyok. Ha veterán minimumot kap, azzal kb. 400-500K dollár emeli csak a cap-et.
Úgyis kell minmum 4 QB a felkészülésre. Egyszerűen azért, hogy darabra meglegyen, aki dobáljon. Ismeri a rendszert, szóval lehet pl. az O# kiértékelésére fókuszálni ahelyett, hogy valami random FA QB-val menjen a csapat edzeni, aki még szintén tanulja a rendszert meg a playbookot.
Aztán mi van akkor, ha az a terv, hogy Jonest elzavarják IR-re, merthogy amíg meggyúgyul az a pattanás a hátán, véletlenül felpattan rá X kg izom. Ez akár egy teljes szezonig is eltarthat.
De azon sem csodálkoznék, ha a szezon kezdetekor egyszer csak a coaching team-ben tűnne fel, mert sokat dícsérték a meló kevébé látványos, hétfőtől-szombatig tartó részében.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  conspiracy theory
2021-05-18 11:15

“De azon sem csodálkoznék, ha a szezon kezdetekor egyszer csak a coaching team-ben tűnne fel, mert sokat dícsérték a meló kevébé látványos, hétfőtől-szombatig tartó részében.”

-ezért is gondoltam,hogy mentor szerepre jó lehet.

Staten Island
Staten Island
Reply to  conspiracy theory
2021-05-18 08:24

Talán fogyasztani kéne Big Mac Jonest, jelenleg 97 kg, ha abból leadja a felesleget sztem rendben lesz, nem hiszem, hogy még izmot kéne pakolni rá.

d zoli
d zoli
Reply to  Staten Island
2021-05-18 11:26

Fogyasztani? :) 100 kiló alatt ritka a QB. 95 alatt meg tán csak Cousins meg Murray van.

ahanem
ahanem
Reply to  d zoli
2021-05-19 17:40

murray meg nem is qb az eddig látottak alapján

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Staten Island
2021-05-18 09:57

Meglehet.

László Varga
László Varga
Reply to  Staten Island
2021-05-18 09:08

Amit le kell adnia, az nem izom…

Staten Island
Staten Island
Reply to  László Varga
2021-05-18 09:53

Ez most komoly? 😁

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  Staten Island
2021-05-18 11:14

Az 🤣

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x