Tom Brady augusztus harmadikán lesz 44 éves és még két év van hátra a szerződéséből, vagyis papíron 45 évesen tesztelheti újra a piacot. Már amennyiben tesztelni fogja, ugyanis ennél tovább talán már ő sem tudja folyatni, bár a Bucs GM Jason Licht szerint akár 50 éves koráig is játszhat.
“50 évesen is a pályán? Az még nekem is nagyon sok. Mindig azt mondtam, hogy 45 éves koromig akarok játszani. A szerződésem is még két évig szól. Idén biztos, hogy pályára fogok lépni, és hacsak Isten máshogy nem tervezi, akkor jövőre is. Hogy azután mi lesz, majd kiderül. Talán folytatom, talán nem”
– mondta Brady az USA Todaynek.
A történelem legidősebb játékosa a legendás irányító és rúgó George Blanda, aki 48 éves és 109 éves volt a visszavonulása pillanatában. Amennyiben Brady még ezt a rekordot is meg szeretné dönteni, akkor még öt évig kellene játszania, ami abszurdnak tűnik, bár ha valaki, akkor ő képes lehet rá.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások