Úgy néz ki, Michael Thomas túl sokáig várt a bokaműtétjével, ugyanis Ian Rapoport információi szerint várhatóan PUP-, azaz fizikailag játékra alkalmatlan listán kezdi meg a szezont. Ez azt jelenti, hogy legalább hat hetet ki kell hagynia és legkorábban csak a Seahawks elleni hetedik fordulóban térhet vissza.
Thomas 2019 ben 5 évre 96 millió dollárért hosszabbított a csapattal, amit 149 elkapással, 1725 yarddal és kilenc TD-vel hálált meg. Tavaly ugyanakkor nem játszott jól, sérülések is hátráltatták, mindössze 40 elkapása volt 438 yardért. A kiesése óriási érvágás a csapatnak, mögötte ugyanis Tre’Quan Smith, Marquez Callaway és Deonte Harris következik a rosteren, ami messze a leggyengébb az egész ligában.
A Saints már próbálja orvosolni a problémát, ugyanis úgy tűnik, hogy sikerül a lacrosse-ozó Chris Hogant visszacsábítani az NFL-be, bár csodát tőle sem lehet várni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások