Az Eaglesnek rengeteg gondja volt a sérülésekkel az utóbbi években, és ez a balszerencse egyelőre marad Philadelphiában. Most épp az első körös elkapó, a csapat első számú WR-e, DeVonta Smith szenvedett térdsérülést, amivel Adam Schefter információi szerint 2-3 hétre szorul a partvonal mellé.
Ez azt jelenti, hogy a Heisman-győztes és nemzeti bajnok játékosnak az előszezon első meccsét a Steelers ellen augusztus 12-én biztosan ki kell hagynia, és könnyen lehet, hogy a másodikat is a Patriots ellen augusztus 19-én. Nyilván ezzel együtt fontos edzésidőtől is elesik, pedig jó lenne (újra) összeszoknia Jalen Hurtsszel és beletanulnia a támadórendszerbe.
Smith nélkül az Eagles kezdő elkapói Jalen Reagor, Travis Fulgham és Greg Ward lesznek minden bizonnyal, ami nem épp egy veretes felhozatal – ahogy azt tavaly is láthattuk.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások