Deshaun Watson továbbra is folytatja a hold int, vagyis ott van a csapattal, hogy ne büntessék meg, csak épp nem csinál semmit. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az irányító nem is utazik el Green Bay-be és nem vesz részt a Texans első előszezonmeccsét, mondta a GM Nick Caserio.
A vicces a helyzetben az, hogy ebből bármit ki lehet olvasni, a Texans szempontjából két forgatókönyv szerint is magyarázható:
- egyrészt nem terhelik Watsont, hogy nehogy megsérüljön (a Rams sem fogja játszatni Matt Staffordot), így nem tud pályán összeszedett (de jó eséllyel nem létező) sérülésre hivatkozva kiülni meccseket, vagyis egy fokkal könnyebb lenne rábírni, hogy idén a Texansért játsszon (már ha az NFL nem tiltja el).
- egy egészséges Watson ugyanakkor abban az esetben is jól jön, ha a Texans végül a csere mellett dönt, ennyivel is magasabb lesz az ára (ismételten: már ha egyáltalán az NFL nem tiltja el).
További érdekesség, hogy amennyiben a Texans nem cseréli el az irányítót, úgy neki az lenne a legjobb, ha az NFL Exempt Listára tenné. Vagyis kapná a fizetését, de nem lépne pályára, ezzel tovább gyengítve a Texans vélt/valós alkupozícióit.
Related TopicsHouston Texans
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások