Több irányító is megsérült a hétvégén, azonban Tyrod Tayloron kívül várható kihagyási időtávot nem tudunk senkiről. Kaptunk viszont információt arról, milyen sérüléseket szenvedett Andy Dalton, Carson Wentz és Tua Tagovailoa is.
Ian Rapoport információi szerint Daltonnak nem szakadt el semmi a térdében, ellenben megzúzódott. Hivatalos álláspont nem derült ki arról, hogy játszhat-e a hétvégén vagy hogy mennyit kell kihagynia, de Dr. David Chao (@ProFotballDoc) szerint ilyen sérüléssel nem fog játszani ezen a héten és könnyen lehet, hogy több hétre is kidőlt. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a Browns ellen bemutatkozhat a kezdőben Justin Fields – ha jól játszik, akkor pedig könnyen lehet, hogy vissza sem adja a helyét Daltonnak.
Carson Wentznek nem csak az egyik, hanem mindkét bokája meghúzódott a Rams ellen és Frank Reich elmondása szerint túl korai még megállapítani, hogy játszhat-e a Titans elleni csoportrangadón vasárnap. Ha nem tud pályára lépni, akkor Jacob Easonnek kell beugrania a Colts kezdő irányító szerepébe.
Tua Tagovailoa bordasérülést szenvedett, azonban a röntgen negatív volt, csak zúzódtak a bordái. Ez azt jelenti, hogy akár játszhat is a hétvégén a Raiders ellen, azonban a Dolphins irányítójának még fájdalmai vannak. Brian Flores elmondása szerint egyelőre napról napra gondolkodnak és meglátják, mi lesz a helyzet a hét második felében. Ha nem tud játszani, akkor Jacoby Brissett fogja kivezetni a Dolphinst a pályára.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások