AFC rangadóval zárul az 5. forduló. Még ha eredményességben mutatkozik is különbség a két csapat között, nem számíthat könnyű meccsre a Ravens az M&T Bank Stadiumban. A Colts és a Ravens is sikeres héten van túl, a cél pedig mindkét gárda számára nem leszakadni a divízió első helyéért folytatott küzdelemben.
Különös pikantériája elsősorban az idősebb szurkolók miatt van ennek a meccsnek, akik emlékeznek még a Baltimore Colts nevű csapatra. Az 1950-es években alapított franchise közel 30 évig játszott Marylandben, mielőtt Indianapolis városa elcsábította volna őket. Baltimore több mint 10 évig volt NFL csapat nélkül, ami után egy másik “költöző”, újjáalapuló csapat, a Clevelandet elhagyó franchise szüntette meg a hiányt.
A széria, Lamar, és Colts futás elleni védelem
A történelmi távlatok után foglalkozzunk a közelmúlt eseményeivel. A nyitófordulós meglepetés vereség óta kifejezetten jó formában vannak a hazaiak. Nagy rangadón sikerült legyűrniük a Chiefst és két kötelező győzelmet is behúztak a Lions és a Broncos ellen. Még ha előbbihez NFL-rekordokat is kellett döntögetni. A Detroit elleni meg-megakadás után a Denver ellen jóval gördülékenyebben játszott a gárda. Lamar Jackson a 2019-es szezon rájátszása után először jutott 300 passzolt yard fölé, ami kifejezetten nagy szó a Denver jónak mondható secondaryje ellen. A média azonban nem a passzjátékot fogja figyelni elsősorban. Beérte ugyanis a Ravens a Steelers 43 meccses sorozatát a 100 futott yardos mérkőzéseken. A Colts ellen tehát a tét, hogy egyedüliként sikerüljön 44 meccsen át elérniük a bűvös számot. Egy csapatnak, amelynek az irányítója Jackson, ez szinte ujjgyakorlat.
Különösen, mert a Ravens úgy tűnik a futó poszt kálváriája után kezdi megtalálni a játékát a földön is. A múlt héten Latavius Murray ugyan csak 59 yardig és egy TD-ig jutott, 18 alkalommal kapta meg a labdát, ami a legtöbb egy RB-től idén a Baltimore-nál. Úgy tűnik kezd eldőlni a lead back kérdés és Freeman, Williams valamint Le’Veon Bell is szépen betagozódik Murray mögé. A futójáték sikeressége azonban töretlen. Akárcsak az elmúlt két évben, most is a legjobb hatékonysággal fut a Ravens már első downon is a ligában és remekül működnek a bash koncepciók.
Tudják természetesen az ellenfelek is, hogy hol kell megfogni ezt a baltimore-i csapatot. A Colts jó előjelekkel érkezik a találkozóra, hiszen múlt héten csupán 35 yardot engedtek a földön a Dolphinsnak. Persze a liga egyik leggyengébb támadófala és a Ravens egysége között zongorázni lehet a különbséget, még úgy is, hogy a sztár LT Ronnie Stanley továbbra sem bevethető és a helyettes Alejandro Villanueva játéka is kérdéses. Hiányzó a túloldalon is lesz. Kwity Paye, a Colts idei első körös választottja ugyan pass rushban nem volt még túl hatékony a szezon elején, a futás ellen igazán remekük dolgozott. Pont az ilyen agilis, megbízható szerelőkre lett volna szükség a Ravens power sémája ellen. Fontos volna, hogy tudja vállalni a játékot Khari Willis, aki safety pozícióból Leonard és Okereke mellett elsősorban azért felel, hogy az ellenfél ne okozzon komoly károkat a csapatnak a földön.
A passzjáték múlt héten remekül nézett ki a Ravens oldalán. Marquise Brown újabb TD-t szerzett amivel már 3-nál jár a szezonban és remekül működik a kapcsolata Jacksonnal. Minden meccsen vannak 30-40 yardos játékaik. Egyelőre Mark Andrews-zal és Sammy Watkinsszal hárman alkotják a Baltimore passzjátékát. A passzok 70%-a feléjük szállt és nem okoz túl nagy fenyegetést a többi WR. A sérülésből felépülő első körös Rashod Bateman változtathat ezen esetleg. A Colts nem fókuszálhat csak a futójátékra, mert pont a múlt héten mutatta be a John Harbaugh csapata, hogy akkor a levegőben képesek haladni. Az eddig egész jó szezont hozó Rock Ya-Sin hiányozni fog ebből a párharcból, főleg ha Xavier Rhodes továbbra is a 2019-es minnesotai formáját hozza a tavalyi helyett.
A balansz, Wentz és a blitz
A Colts is pozitív hangulatban érkezik a találkozóra. Megszerezték első győzelmüket múlt héten és mind Wentz, mind az offense jól nézett ki. A kulcs a kiegyensúlyozottság. A Coltsnak jól áll, ha nem az irányító vállára rakják a terhet. A Miami ellen 50%-ban hívtak passz- és futójátékot, amiben jobban nézett ki az offense. Jonathan Taylor először jutott a szezonban 100 yard fölé és az első TD-jét is megszerezte. Fontos tehát, hogy ne kerüljön korán hátrányba a csapat, mert ha kiveszik a labdát Taylor kezéből és kényszer alatt kell játszania Wentznek, jönni fog a hiba. Persze nyomás lesz a Colts offense-en és különösen Wentzen. Két legjobb támadófalemberét továbbra is nélkülöznie kell az Indianapolisnak: Quenton Nelson boka-, míg Braden Smith lábfejsérülés miatt nem lesz bevethető.
Ez pedig nem jó előjel a liga egyik legkreatívabban blitzelő védelme ellen. A legutóbbi alkalommal amikor Carson Wentz a Ravensszel nézett farkasszemet, 6 alkalommal sackelték (2. legtöbb karrierje során). A Baltimore pass rush pedig beindult. Azok után, hogy az első 3 fordulóban csupán 5-ször vitték földre az ellenfél irányítóját, az Oweh, Bowser, Houston vezette egység múlt héten megduplázta ezt a számot. Ez a trió kiegészülve egy Calais Campbellel, a legjobbjait nélkülöző Colts fal ellen újabb nagy napot foghat ki. Bár futásblokkolásban eredményesebb a Colts fala, a Ravens idén csupán egyszer engedett 100 futott yardnál többet de ami még nyomatékosabb adat, hogy 2020-ban is mindössze háromszor. Egyik matchup sem kedvez igazán a vendégeknek offense oldalon, ha a Ravens front seven komolyan tudja dominálni a LoS-t, akkor hosszú napja lesz Frank Reich vezetőedzőnek.
A levegőben továbbra is hiányoljuk a tehetségeket a Colts offense-ből. Bár Zach Pascal már 3 TD-t is elkapott és múlt héten Mo Alie-Cox is megkezdte a szezont kettővel, igazán olyan játékosa nincs a csapatnak, akinek csak a kezébe kell adni a labdát és szállítani fogja az elkapás utáni yardokat. Michael Pittman Jr. nem játszik rosszul és a csapat legjobb elkapójához méltóan legtöbbször őt keresni Wentz, de egyszerűen ő sem az a játékos, aki könnyű first downokat adna a csapatának. Marlon Humphrey-nak és a Ravens védelemnek pedig ha csak 1-2 játékosra kell figyelni, akkor nem tűnik túl sebezhetőnek. Meg nem énekelt hős lehet Nyheim Hines a Coltsban, aki a csapat elkapó backje. Ha a várakozásoknak megfelelően a Ravens védőfal megnyeri a falak csatáját, akkor sokszor küldhetik be, hogy checkdown opciót nyújtson az irányítónak. Ha ezekből first downra tud váltani párat, talán kevésbé agresszív hívásokra tudják késztetni Don Martindale védőkoordinátort.
A Colts idén az első primetime meccsére készül, míg a Ravensnek ez már a harmadik ilyen találkozója lesz. Lamar Jackson mérlege 7-0 eddigi karrierje során októberben, ami nem a legjobb előjel a vendégek számára. Ugyancsak a Ravensnek kedvez, hogy az Indianapolis 1-9 az utolsó 10 meccsén, amikor underdog. A Ravens jelenleg 7 pontos favorit, de szoros meccset ígér, hogy a Colts mérlege 6-1 a spread ellen az utolsó hét Ravens elleni fellépése alkalmából. Reméljük ez a széria folytatódni fog és akkor egy kifejezetten izgalmas MNF vár majd ránk.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15