Connect with us

Összefoglaló

A Holló visszatér

Baltimore utcáin véres leszámolás történt. A Patkónak elnevezett banda tagjai lelőtték a város egyik rendőrét, L. Jacksont, akinek holttestét a helyszínről elszállították. Hogy mi történt ezután, azt a helyiek csak találgatni tudják. Többen megesküsznek arra, hogy Jackson holtteste fölé egy holló szállt, és egy furcsa villanás után, mintha Jacksont látták volna felkelni, és elsétálni. Másnapra a Patkó bűnszervezet összes tagját holtan találták. Senki nem tudja mi történt, és az egyetlen nyom, amit a rendőrség a helyszínen talált egy égő holló szimbólum volt.

Indianapolis Colts @ Baltimore Ravens: 25 – 31 h.u.

Egy rendkívül furcsa és érdekes mérkőzést játszottak hétfő éjjel, ami megkoronázta az egész hétvégét. A meccs egy Ravens 3&outtal kezdődött, majd jött a Colts. Sikerült összehozni egy false startot, két incomplete-ot, 3&15-re pedig érkezett egy RB screen Jonathan Taylornak, aki végigfutott a Ravens védőin és egy 76 yardos TD-t szerzett.

Ez már megadta a meccs alaphangulatát, és a Ravenst annyira váratlanul érte ez az esemény, hogy az első félidőben semmit nem tudott csinálni. Lamar szenvedett, a futójáték semennyire nem működött, és csupán egy mezőnygólt tudtak szerezni. Igaz, a Colts is csak mezőnygólig jutott a félidő végén, amit meglepő módon sikerült értékesíteni. Mindenki nagyot nézett, mikor a punter Rigoberto Sanchez állt a 42 yardos rúgáshoz, és a futó Marlon Mack lett a holder. A rúgás mellément, de egy Ravens offside miatt rúghatott újra a Colts, és ezúttal már a kicker Rodrigo Blankenship próbálkozhatott, 37 yardról ő már berúgta. A hírek szerint megsérült a lába, és ezért volt ez a kavarodás.

A második félidőt a Colts kezdte, és ismét azonnal TD-t szerzett. Wentz egy nem túl pontos passzát Michael Pittman parádésan kapta el, és jutott be a célterületre. Erre válaszul a Ravens eljutott az 1 yardig, ahol azonban Lamar óriási hibát vétett. Úgy döntött maga próbál majd befutni a célterületre, de elhagyta a labdát, amit Leonard felkapott, és elkezdett visszafelé futni. Sokáig nem jutott, mert besavasodott a lába, de odadobta Isaiah Rodgersnek, aki viszont már végig tudott menni az end zone-ig. A visszajátszás után azonban az a döntés született, hogy bár valóban fumble volt, de Leonard előre passzal adta át a labdát a csapattársának, ami elég furcsa ítélet. A közvetítésben látott kameraállásokból sokkal inkább tűnt hátra passznak, mintsem előre dobásnak, de nagy jelentősége végül nem lett ennek az ítéletnek. A Colts támadói éltek az ölükbe hullott lehetőséggel, és egy szépen felépítette drive-ot Jonathan Taylor 4 yardos TD futása zárt le.

22-3-nál ilyen körülmények között lehetetlennek tűnt, hogy a Ravens visszajöjjön a meccsbe, de végül mégis ez történt. Nincs igazán jó magyarázat arra, hogy mi történt pontosan, de a fumble után Lamart mintha kicserélték volna, és gyakorlatilag nem tudott hibázni. Kegyelem nélkül őrölte fel a Colts védelmét, és lényegében másfél negyed alatt összehozott egy egész meccsre elegendő passzolt yardot.

A Ravens feltámadt, de nagyon sok mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy megnyerje a meccset. Az utolsó negyednek 25-9-es eredménnyel vágtak neki, tehát a hazai csapatnak 2 TD-re és 2 sikeres kétpontosra volt szüksége, ami mellett a Colts nem szerezhetett pontot. Az első TD simán meg is lett, amit követett is a 2 pontos. Erre a Colts egy 5 perces drive-val válaszolt, aminek a végén egy 37 yardos mezőnygóllal próbálkozhatott. Blankenship rúgását azonban Calais Campbell blokkolta, így Lamar megkapta az esélyt az egyenlítésre. Élt is vele, és egy újabb Andrews TD-vel és két pontossal meg is lett az egyenlítés.

A Coltsnak 39 másodperce maradt arra, hogy összehozzon egy újabb mezőnygól távolságot. Erre kicsi volt az esély, de egy szükségtelen szabálytalanság Tavon Youngtól könnyebb helyzetbe hozta őket. Végül Blankenship egy 47 yardos mezőnygóllal próbálkozhatott, de a hétvége eseményei után valószínűleg mindenki sejtette, nagyobb csoda lenne, ha bemenne. Nem is ment be, jöhetett a hosszabbítás.

A pénzfeldobást a Ravens nyerte meg, és itt gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A lélektani fölény eddigre már olyan mértékben a hazaiak oldalán volt, hogy senki nem tudta volna elképzelni, hogy a Colts védelem megállítsa Lamarékat. Nem is történt meglepetés, a Ravens támadók könnyedén végigmentek a pályán, és Lamar egy 5 yardos Marquise Brownnak adott TD passzával megnyerte a meccset.

Ahogyan a hétvégén többször is előfordult már, úgy most is nehéz megindokolni, miért az nyert, aki. A Colts igazából mindent jól csinált, Wentz most először mutatott jeleket a 2017-es teljesítményéből, 402 yardig jutott 2 TD átadással, eladott labda nélkül. Jonathan Taylor élete meccsét játszotta, 169 scrimmage yarddal, és 2 scrimmage TD-vel. A védelemnek is többször voltak villanásai, az edzői stábra sem lehet panasz (egyedül talán a GW FG előtt volt furcsa, hogy egy QB sneaket hívtak), mégis kikaptak, pedig legalább háromszor megnyerhették volna ezt a meccset. Senkit nem lehet igazán hibáztatni ezért a vereségért, a Ravens egyszerűen túl sok volt.

A hazaiak részéről értelemszerűen Lamart kell kiemelni, aki főleg a második félidőben űrszámokat hozott. A meccset 442 yarddal és 4 TD-vel zárta, mindegyiket passzolva. Kedvenc célpontjai Mark Andrews (147 yard 2 TD), és Marquise Brown (125 yard 2 TD) voltak, akik ellen a Colts védelem tehetetlen volt. De persze ehhez a nagy fordításhoz kellett még Calais Campbell nagy blokkja is a mezőnygólnál. A Ravens hatalmasat fordított, az egyetlen amit sajnálhatnak, hogy mivel végig hátrányban voltak, ezért nem jött össze a 100 futott yard (86 lett csak), így nem lett új rekord. De egy ilyen fordítás után talán ez érdekli őket a legkevésbé.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x