Ezúttal elmaradt a dráma és a meglepetés, az Eagles nem tudta meglepni Tom Bradyt és aktuális csapatát. Érdekes, bár a végeredménnyel ellentétben nem túl izgalmas csütörtök esti rangadó egy brutálisan jó és egy nem olyan gáz csapat között. Értékeljünk!
Túlzás lett volna azt állítani, hogy a hazai pályán játszó Eaglesnek reális esélye lett volna a Bucs ellen, de ha van csapat, ami rendre meg szokta lepni Bradyt, az – a Giants mellett – a Philly. Ez a mérkőzés is úgy kezdődött, hogy akár lehet belőle valami meglepetés, mivel a Tampa gyönyörű, 10 playes, 75 yardos TD-drive-jára azonnal tudott válaszolni a hazai csapat.
Sajnálatos módon az Eagles ezzel az egy jó drive-val ellőtte minden puskaporát a következő 35 percre és a következő hat drive-ban öt darab 3&out, illetve egy csúnya INT jött össze a támadóktól. A védelem eközben hozta a maximumot két 3&outtal és egy interceptionnel, de azt ne várja senki, hogy Brady hat drive-ból nullázzon: a maradék három támadásból TD született, így 20 perccel a mérkőzés vége előtt praktikusan eldőlt a találkozó, 28-7-re vezetett a címvédő.
OJ Howard is BACK pic.twitter.com/eOnQK5svqN
— PFF Fantasy Football (@PFF_Fantasy) October 15, 2021
A 21 pontos hátrány tudatában az Eagles azt tette, amit minden normális csapat: elkezdett futni. Az unortodox döntés ráadásul be is vált, Miles Sanderstől jöttek a 10+ yardos megiramodások (volt egy drive, ahol egymás után négyszer futott 23-14-7-3 yardért), és ugyan csak kilencszer futott a mérkőzésen, így is sikerült 6,2 yardos átlaggal 56 yardot termelnie. Eközben Jalen Hurts is próbált menekülni, ami szintén eredményezett pár pozitív játékot, illetve egy 50 yardos DPI és egy holding büntetés segítségével sikerült két TD-vel és egy kétpontossal kicsit szorosabbá tenni a meccset 5:54-gyel a mérkőzés vége előtt.
Az Eagles védelem ugyanakkor nem tudott ismét villanni. A Bucs nagyon simán szerezte a first downokat, konkrétan úgy pörgette le az órát, hogy az Eagles hat yardosán térdelt hármat Tom Brady – ha nagyon kellett volna, feltesz még egy TD-t a táblára a csapat. A végeredmény így 28-22 lett, a Bucs könnyedén javította 5-1-re a mérlegét, míg az Eagles nagyon nehéz helyzetbe került a 2-4-es győzelmi mutatójával. Tanulságok.
- Tom Brady egy állat
Jó, ez nem igazi tanulság, de ami tény, az tény. Egész meccsen kvázi egyetlen rossz labdája volt, ami egy csúnya INT-vel végződött, de emellett 297 yardot és két TD-t passzolt. 44 évesen már 2064 yardnál, 17 TD-nél és három picknál tart, soha nem kezdett még ilyen jól. Sem rajta, sem a Bucson nem látszik a jólakottság, a mutatott játék alapján egy NFC döntő lesz idén is a minimum.
Big time throw from @TomBrady. #GoBucs
📺: #TBvsPHI on NFLN/FOX/PRIME VIDEO
📱: NFL app pic.twitter.com/jui8pboiKG— NFL (@NFL) October 15, 2021
- Jalen Hurts oké lenne, ha segítenének neki
Elég érdekes gameplannel érkezett az Eagles. Annyira tartott a Bucs amúgy tényleg jó futás elleni védelmétől, hogy a futójátékot 14-21 pontos hátrány összeszedéséig el is engedte, így pedig nem maradt más, minthogy Hurts ezerrel passzoljon. Meg is tette a fiatal irányító (már amikor épp nem csomagolták be), csakhogy a koncepció nélküli dobálásból nem igazán sikerült haladni. Az szuper, hogy nem fél mélyre passzolni és a Richard Sherman sérülése miatt tovább gyengülő secondaryt kellett is tesztelni, de azért jó lenne ésszel csinálni. Persze nem csak rajta múlott a dolog, Nick Sirianni egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát, egyetlen kicsit is kreatív hívást sem tudok felidézni.
- Mike Evans már csak WR3
Soha nem voltam igazán oda Mike Evansért, mert bár termeli a yardokat és a TD-ket, de valójában nem egy elit elkapó. Az ő karrierje igazából abból áll, hogy szezononként kétszer-háromszor szerez 180-200 yardot (általában gyenge csapatok ellen), 8-10 meccsen betesz a közösbe átlag 50-60 yardot, ha pedig találkozik egy kicsit is jó, fizikálisabb cornerrel, akkor egyszerűbb lenne be sem öltöznie. Az Eagles ellen ez utóbbi történt meg, Darius Slay egyszerűen elpusztította: ha valaki csak az összefoglalót nézi meg, simán hihette volna azt, hogy nem is volt ott a pályán. Végül öt csapattársának volt több elkapása nála és négyen több yardot is tettek be a közösbe.
Antonio Brown is BOOMIN’ 🔥 pic.twitter.com/EJq2LOH1rc
— PFF Fantasy Football (@PFF_Fantasy) October 15, 2021
Emellett úgy tűnik, hogy a top célpontok közül neki van a legrosszabb kémiája Tom Bradyvel. Nyilván lesznek hihetetlen számokat hozó meccsei, de ebben az offense-ben nemcsak Chris Godwin, de Antonio Brown is fontosabb láncszemnek tűnik – sőt AB lassan nemcsak a pályán kívül, de a pályán is Brady kedvenc pajtása lesz. Most is 13 labda ment felé, amiből kilenc elkapás, 93 yard és egy TD született, az elmúlt három meccsen pedig már 23 elkapást, 280 yardot és három TD-t szerzett.
- Leonard Fournett a Bucsban teljesíti be azt, amiért a Jaguars draftolta
Úgy tűnik, hogy playoff Lenny nemcsak fellángolás volt. Fournett idén az alapszakaszban is viszi a prímet a csapatnál, Ronald Jonesnak pedig egyszerűen annyi. A korábbi első körös futó 81 yardot és két TD-t szerzett a földön, emellett volt hat elkapása is 46 yardért úgy, hogy egyetlen felé szálló labdát sem ejtett el. Tampában már nem létezik lehetetlen, sikerült egy egysíkú, bust futóból minden téren potens fegyvert csinálni.
- Az Eagles falai megbuktak
Nyilván nem a Bucs a legkönnyebb ellenfél (sőt, nagyon nem), de az túlzás, hogy Hurtsnek ne legyen gyakorlatilag egyetlen nyugodt perce sem. Ám talán ennél is nagyobb meglepetés, hogy az Eagles amúgy jónak tartott védőfala az eddig elit szinten játszó Javon Hargrave-vel nem tudott egy fikarcnyi nyomást sem generálni, miközben futás ellen sem sikerült hatékonyan fellépni. Pedig a Bucs támadófala idén közel sem olyan jó, mint tavaly, de még ha hirtelen sikerült is formába lendülni, a nagy semminél azért lehetett volna többet mutatni.
Vita Vea is a grown man 😳
📺: #TBvsPHI on NFLN/FOX/PRIME VIDEO
📱: NFL app pic.twitter.com/1p0a1N8RUP— NFL (@NFL) October 15, 2021
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Legalább 2 dologgal nem értek egyet. Bradynek több olyan passza is volt, amikor nagyon nem volt jó az irányzék, nem csak az a totál homály INT-je.
“A 21 pontos hátrány tudatában az Eagles azt tette, amit minden normális csapat: elkezdett futni. Az unortodox döntés ráadásul be is vált…”
Na, ez akkor nem világos. Először is, ha ekkora hátrányban van egy csapat, akkor annak elő kell vennie a passzjátékot. Ezért szokott ugyebár az lenni, hogy a sokszor nagy előnyben lévő csapat futás elleni védekezési statisztikái egészen jól néznek ki, mivel keveset futnak majd ellenük. A másik dolog: a 21 pontos hátrányban lévő Eaglest dicséri renningan, mert elkezdett futni (és tkp. azt írja, ezt kell csinálni). Utána meg leírja, hogy ez (passz helyett futás) unortodox döntés volt. Szóval ezek szerint a csapatok elsöprő többsége, amely egy ilyen helyzetben többször passzolna, az “nem normális” döntést hoz. Különben meg pont ti emeltétek ki, hogy a Buccaneers ellen nehéz futni, mert a legjobb a futás elleni statisztikája. Akkor tehát miért is volt egyébként logikus a futás a Bucs ellen, mikor a passz elleni védekezése meg konkrétan az egyik legszarabb volt a meccs előtt? Ez így nem igazán áll össze. Renningan tehát kijelenti – ha jól értem -, hogy ha pl. 3 TD-s hátrányban van egy csapat egy olyan gárda ellen, amelynek a futás elleni védekezése kiváló, a passzvédekezése viszont gyenge, akkor abban az esetben dönt jól a hátrányban lévő csapat, ha elkezd futni… Ez szerintem bődületes ökörség…
Örömteli, hogy Howardot jobban bevonják a passzjátékba. Ezen az egy meccsen több targetje és elkapása volt (meg majdnem több yardja is), mint a szezon eddigi meccsein összesen: a 100 yardjából 49-et ma szedett össze. Csak azért, mert Gronk van, még Howardot is lehet használni, íme a bizonyíték.
Evans kapcsán egyet tudok érteni. Az átlagnál nyilván jobb, de nagyon látszik, hogy ő bizony Brown mögött van tehetségben. Arra lehetett számítani, hogy ilyen célpontok mellett mindenkinek lejjebb kell adnia az igényeiből, és nem fognak 100 yardokat meg 2 TD-ket elkapni meccsenként, de úgy gondolom, Evansnél más is van. Godwint is jobbnak tartom, Brown meg nem kérdés, hogy most már WR1.
A Buccaneers kicsit kiengedett a végére, de uralta a meccset. Az ilyen Vita Vea-féle “táncikálunk a pálya mellett” dologra nagyon harapnak az ellenfelek. Utána futottak is két TD-t gyorsan a Sasok. Nem éreztem annyira élesnek Bradyéket, kicsit olyan “úgyis nyerünk, de legyünk túl rajta” érzésem volt. Amikor komolyan vették, akkor az a brutál statisztika, hogy tán félidőig egyetlen játéka volt az Eaglesnek a Bucs térfelén, sokatmondó volt.
Az általad idézett rész szerintem egyszerűen irónia, másképp nehéz értelmezni. :)
Szerintem, TB nem fogott ki különösebben jó napot, a hosszúk nagyon nem mentek, az ellenfél terve is erre irányult, hogy azt elvegyék, persze amerikai logikával azért a Tampa kicsit erőltette ezt, az INT után visszaálltak arra amivel viszont az Eagles semmit nem tudott kezdeni a futás rövidpasszos játék, ami azért TB-nek ezer éve alapjáték, és most bőven elég volt. Elég sima ez a szezon a Tampának, ahogy a sorsolás alapján is gondolni lehetett.
Végre leírta valaki hogy Evans túlértékelt.
Nyilván jó a srác, de messze nem annyira, amennyire értékelik.
Amúgy Fournette kapcsán sosem értettem, hogy őt miért nevezitek rendszeresen bustnak. Egyáltalán nem hozott rossz számokat a Jaguarsnél, max. ahhoz képest volt gyenge, hogy sokan az új AP-t látták bele. A bust azért nem ott kezdődik, hogy az első három szezonjából kétszer is 1000+ yardot fut, az egy szem playoff-szereplésekor meg kb. egyedül veri meg a Steelerst.
Engem speckó épp emiatt a mostani kivirágzása sem lep meg, a srác egy állat. Nem ő az új AP, de bőven kezdő lehetne a liga felében.
Fournette az adottságai alapján Henry meg Chubb szintjén kéne tartson, elképesztően gyors a méreteihez képest, és hát ő is egy szekrény. Mégsem tart itt, ami 1/4-esként bustnak számít, és a játékintelligenciája sem feltétlen említhető a két úriember szintjével.
A Morrisos példa Józsitól lentebb meg tűéles.
Inkább csak a TD-k csökkenő tendenciája miatt volt elégedetlenség vele kapcsolatban a Jagsnál, illetve az egyetemen mutatott űrszámaihoz mért visszaesése okán. Akkor mindenki valóban az új AP-t várta tőle és ez a túlzott elvárás okozta az ő silány megítélését.
Állat=Féreg?
Nem igazán értettem, hogy miért erőltetik ennyire a passzokat Sirianniék, mikor szemmel láthatóan nem működött olyan jól, Sanders pedig (bár már a fáradt Bucs fal ellen, de) ficánkolt a végére futásoknál.
Evansszel meg nem értek egyet, Brady és a bő skill személyzet miatt lett ilyen ad-hoc játékos, az ellenfél legjobb cornerei még mindig őt fogják inkább. Hogy elit-e, azon lehet vitatkozni, de ez is inkább azért, mert túl sok a jó elkapó mostmár, de lefitymálni sem kéne szvsz.
Szerintem Brady előtt sem volt különösebben jó vagy elit elkapó. Nyilván átlag feletti, de nem tenném még talán top20-ba se. Szezononként van kb 3-4 jó meccse (értsd, legalább 100 yardot szerez, bár akkor már inkább 150-180 yardot), meg 3-4, amikor olyan, mintha a pályán sem lenne, aztán a többin hoz egy korrekt szintet.
Nem mondtam, hogy rossz, de ilyenből azért akad az alacsonyabb polcokon is. Persze könnyebb a 200 yardos meccseire emlékezni, de a legtöbbször csak többen vannak vele a pályán.
Szerintem is hiba lenne leírni a fickót.
Szerintem két okból: egyrészt tényleg féltek a Bucs futás elleni védelmétől, másrészt ugy gondolták (ahogy én is) hogy a Bucs secondary sebezhető. Megvannak a célpontjai, csak Hurst pontatlan, hebrencs és valóban menekülnie kell sokszor.
Az első félidő végén Tom megküzdött az interceptionért a három homály dobásával… nem is értettem,mintha egy újonc dobingált volna. A védelem meg gyengusz volt,a büntetésekkel még be is segítettek a filinek,úgy, hogy 1-2-3-at még be sem fújtak. Yardban nem engedtek sokat,bár a tampa 2x annyit csinált, pontokban nem jött ki a különbség. Ez egy jobb csapat ellen visszaüthet.
Mike Evans csak összehozott öttel több TD-t mint Julio Jones. Pedig 26 meccsel kevesebbet játszott. Ha így folytatja nekem okés. Idei statjaiban benne van, hogy párszor etette a Féreg garbage timeban. De oda se neki.