Connect with us

Hír

A Ravens felvette waiverről a falembert, ő viszont nem jelent meg a csapatnál

A Dallas Cowboys kivágta a támadófalember Brandon Knightot a hétvégén, akire a waiveren a Baltimore Ravens csapott le hétfőn, hogy a Ronnie Stanley sérültlistára rakásával megcsappant mélységet feltöltse tackle poszton. Knight azonban nem jelent meg a csapatnál, így a “reserve/did not report” listára helyezték.

John Harbaugh szerdán azt mondta, hogy Knightnak felelnie kell majd ezért, amit a 24 éves játékos most meg is tett, és elmondta, hogy a mentális egészsége érdekében most kicsit távol kell lennie a focitól. Hálás a Ravensnek, hogy kapott egy újabb esélyt a bizonyításra, de úgy érzi, hogy most a családjával kell lennie és odafigyelnie a mentális állapotára. Jövőre pedig majd szeretne visszatérni a pályára – a szabályok értelmében a történtek után idén erre már nincs lehetősége.

Knight 2019-ben draftolatlan volt, két év alatt 10-szer volt kezdő, amiből tavaly jött 9 (és még két mérkőzésen elég sok snapet játszott) a sok sérülés miatt Dallasban. Az előző szezonban nem teljesített valami jól, 37 nyomást is engedett, így nem csoda, hogy idén csak négy snapet kapott a Cowboysban.

A Ravensnek Stanley kiesésével mindössze két játékosa van OT posztra, Alejandro Villanueva és Patrick Mekari, utóbbi ráadásul eddig belső támadófalember volt karrierje során. A csapat a Knight-helyzet után leigazolta a veterán James Carpentert, aki egyébként szintén guard poszton játszott eddig, az utóbbi két évben Atlantában nyújtott nem túl kiemelkedő teljesítményt.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kilroy
Kilroy
2021-10-22 12:50

Emleket (es a jatekjogat) fajo szivvel megorizzuk. 😂 (miutan a mentalisan szerteszethullott csaladosember mar azt is tudja elore (kitwittelte) hogy jovore viszont a csalad coki, eljen a foci)

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x