A Broncos két kezdő játékosát is elvesztette egy időre.
A tight end Noah Fant Covid-IR-re került, miután pozitív koronavírus tesztet produkált – írja Field Yates. Ha ben van oltva (jó eséllyel igen), akkor két negatív teszt kell majd tőle 24 óra különbséggel, ezután térhet vissza. Ez azt jelenti, hogy hacsak nem fals pozitív volt a mintája, akkor ki kell hagynia a hétvégi Cowboys elleni találkozót. Harmadik szezonjában Fant 37 elkapásnál, 230 yardnál és 3 TD-nél jár. A helyén Albert Okwuegbunamnak és Eric Saubertnek kell előlépnie.
Emellett a Broncos sérültlistára helyezte a cornerback Bryce Callahant, akire így a szabályok értelmében minimum három mérkőzés kihagyás vár – írja Mike Klis. Nem kell megműteni a térdét, azonban várhatóan hosszabb pihenésre kényszerül majd. Callahan egészségesen egy nagyon jó kis slot cornerback (sőt, tavaly a szélen is megállta a helyét), azonban elég gyakran gyűlik meg a baja a sérülésekkel. A sérülése azt jelentheti, hogy a gyenge játék miatt padoztatott Kyle Fullernek (akit nem sikerült elcserélnie a csapatnak a határidő előtt) vissza kell térnie a kezdőbe. Vagy ha nem akarják betenni sem Fullert, sem Patrick Surtaint, sem Ronald Darbyt a slotba, akkor Nate Hairston vagy a sérültlistáról hamarosan visszatérő Essang Bassey kaphat szerepet középen.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló