Hiába Tutu Atwell sérülése és hogy senkinek nem kellett a csere határidő előtt, a Rams nem tartja meg DeSean Jacksont, a mai napon elküldi a veterán elkapót. A lépést mind a két fél megerősítette: megköszönték egymásnak a lehetőséget, elismerték, hogy nem működött a dolog és békében vállnak el. Holnap kerül majd waiverre, és ha ott senkinek sem kell, akkor szabadügynök lesz.
A 35 éves Jackson idén írt alá a csapathoz egy évre 4,5 millió dollárért. Még mindig tényező tudott lenni, nem is játszott rosszul, de egyszerűen nem akart működni a dolog. Nem igazán találta meg a helyét Sean McVay a támadósorban és Matt Stafforddal sem tökéletes az összhang, az elmúlt két meccsen már csak két labda ment felé, amiből egy elkapás lett hat yardért. Los Angeles-i karrierjét így 8 elkapással, 221 yarddal és egy TD-vel fejezi be.
Az elkapó waiverre kerül, hátha egy másik csapat elviszi onnan a szerződésével együtt. Ebben az esetben a Rams nagyjából 2,2 millió dollárt spórolna a lépéssel, míg ha nem kell senkinek Jackson, úgy mindössze 950 ezret. Mivel még csak egy 2024-es hetedik körös picket sem adott érte senki, így várhatóan a waiveren sem fog elkelni és senki nem akarja átvállalni a mindössze $1,4 milliós fizetését. Utána szabadon igazolhatóvá válik.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
Legutóbbi hozzászólások