Azt eddig is tudtuk, hogy Chase Edmonds bokája nincs rendben, a Cardinals már korábban out besorolást adott neki. A futó sérülése ugyanakkor komolyabb, mint eddig gondoltuk, ugyanis nemcsak a héten, de minimum a következő két találkozón sem lép pályára.
A 25 éves támadó 2018-ban negyedik körös pick volt. Az idei szezon előtt három év alatt 45 meccsen lépett pályára, de mindössze négyszer volt kezdő, összesen 959 futott- és 610 elkapott yardot tud felmutatni 12 TD mellett. Idén viszont megkapta a kezdő pozíciót és nem is vallott szégyent: ugyan a TD-ket James Conner szerezte, de a 76 futásból szerzett 430 yard (5,7 yard/futás) és a 30 lekapásból gyűjtött 211 yard önmagáért beszélt.
A helyét Conner veszi majd át, aki idén 11 total TD-vel vezeti a ligát, de a földön csak 3,9 yardos átlaggal termelt (454 yard) és a levegőben sem volt akkora faktor a maga 10 elkapásával és 111 yardjával. Mellette Eno Benjamin kaphat komolyabb szerepet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások