Connect with us

Összefoglaló

Megszerezte első győzelmét a Lions, védelmével nyert a Chiefs, hullámvasút Cincinnatiben

Nem lesz nyeretlen csapat idén, a Lions ugyanis drámai körülmények közt megverte a csoportrivális Vikingst! A Chiefs furcsa mód a védelmének köszönhetően nyert a Broncos ellen, Cincinnatiben igazi hullámvasútnak lehettünk szemtanúi, aminek a végén a Chargers játékosai örülhettek, a Rams pedig visszatért a nyertes útra. 

Denver Broncos @ Kansas City Chiefs 9-22

Chiefs meccsen talán furcsa leírni, de védőcsatát láthattunk vasárnap éjjel, és még ez sem a Broncosnak kedvezett. A Kansas City defense ugyanis az év eleji nézhetetlen kategóriából nagyon magas szintre fejlődött, az utóbbi hat fordulót figyelembe véve top5-ös egység képét mutatják EPA/play alapon. Most pedig ez a csapatrész volt a döntő a mérkőzésen.

A Broncos drive-jai így néztek ki a mérkőzés során: punt, punt, mezőnygól, turnover on downs, félidő vége, punt, interception, pick-6, garbage time touchdown, turnover on downs. Az első turnover on downsnál ráadásul egy 20 játékos támadást sikerült megállítani, amikor már a seggükön vehették a védők a levegőt. Fun fact: az utóbbi 20 évben ez volt az 5. drive, amelyik 20+ játékból állt, de pontszerzés nélkül ért véget. 

Bridgewater (22/40, 257 yard, TD, 2 INT) szörnyű volt a meccsen, sok hibát vétett, emellé alig volt pozitívan értékelhető megoldása, a Chiefs védelme teljesen összezavarta, a sok nyomás miatt pedig ritmusba sem tudott kerülni. Az offense-ben egyedül az újonc Javonte Williamst lehet kiemelni pozitív irányban, aki a földön megtett 100+ yardot, el is kapott emellé 76 egységet, és sok szerelést rázott le magáról. Ezenkívül viszont tényleg szinte nulla, a támadójátékok nagyrészt ötlettelenek voltak, az elkapókat egy az egyben elég jól levették a cornerek és a támadófal is többet szenvedett, mint nem.

És hát ha Daniel Sorensen szerez pick-6-et ellened, akkor tudod, hogy valamit nagyon rosszul csináltál.

A Chiefs offense sem volt sokkal jobb, a különbséget annyi jelentette, hogy Andy Reid a bye week alatt felrajzolt egy jó első 15-20 játékot, amivel a meccs elején 10 pontot fel is pakolt a táblára a hazai csapat. Utána viszont Mahomeséktól is punt, punt, interception, mezőnygól, punt, elejtett punt utáni rövid mezőnygól, punt volt a mérleg. A sztárirányító 184 yardon maradt passzolt TD nélkül (azért futott egy hatpontost) és dobott egy interceptiont is, habár az egyáltalán nem az ő hibája volt (Hill kezéről felpattant és az újonc Patrick Surtain szedte le).

A Broncos védelme összetett 50 yard alatt tartotta Tyreek Hillt és Travis Kelcet, ami óriási fegyvertény. Sok volt a drop a Chiefstől, ez is közrejátszott a gyenge teljesítményben, de a denveri védelem a futóknak szánt passzokon kívül igazából mindent el tudott venni Mahomeséktól – az 5,4 yardos playenkénti haladás elég rosszul mutat, ettől a támadósortól meg aztán pláne. A két RB-t, Clyde Edwards-Helaire-t és Darrell Williamst azért meg lehet dicsérni, hiszen mindketten elérték a 80 scrimmage yardot ezen a védelmek által irányított meccsen.

Spagnuolót óriási dicséret illeti, nagyon jól néz ki ez a Chiefs defense az utóbbi hetekben. Jót tett Melvin Ingram érkezése, aki önmagában is jól játszik a szélen, és Chris Jones is bemehetett középre, ahol sokkal pusztítóbb. Most a linebacker Willie Gaynek volt például elég jó napja még, de a secondaryt is mindenképp ki kell emelni – Sorensen mellett Juan Thornhill is szerzett egy picket.

A végére említsük még meg, hogy a speciális egységben is ellenfele fölé nőtt a Chiefs, ami leginkább a Broncos egész éves szerencsétlenkedésének újabb fejezete volt.

A Chiefs így 8-4-es mérleggel áll, mint az összes AFC-s csoportgyőztes ebben a pillanatban (ez egy Patriots-győzelemmel változhat ma éjjel). Megnyugodni persze még nem lehet, hiszen a Chargers csak egy meccs hátrányban, a wild cardról pedig ilyen telített konferenciában könnyen ki lehet utána pottyanni. A támadósor továbbra is döcög, de most már a védelem kisegíti őket, és ha sikerül valahogy visszatérnie Mahomeséknak a régi formához, akkor nagy menetelés is lehetne még ebből. A Broncos mindeközben visszaesett 6-6-os mérlegre és az AFC 12. helyére, így (a menetrendre is rápillantva) a playoff már messzinek tűnik.

(katonadani)

Los Angeles Chargers @ Cincinnati Bengals 41 – 22

Nagyobb hullámvasút volt ez a mérkőzés, mint a Formula Rossa. A Chargers remekül kezdte a meccset, az első 5 labdabirtoklásukból 24 pontot szereztek, miközben a Bengals egyet sem. A hazaiak ugyanis egy fumble-lel és egy interceptionnel kezdték a meccset, ami után bár javulni tudtak, ez csak két puntban mutatkozott meg. A Chargers azonban úgy kezdett, ahogy kevesen számítottunk rá. Joe Lombardi támadókoordinátort valószínűleg bezárták az öltözőbe, mert Justin Herbert egész meccsen szórta a mély labdákat. Elsősorban Mike Williams volt ezek célpontja, aki az első negyedben már 4 elkapásból 92 yarddal állt. Míg Williams a yardokat szállította, Keenan Allen a pontokért volt felelős és végül két touchdownnal zárt. Rajtuk kívül a 4 elkapásból 90 yardig jutó Jalen Guytont kell kiemelni, elsősorban ezért az összjátékért.

A Bengals felforgatott támadófalát (a center Hopkins, az RG Carmen és az RT Reiff is hiányzott) végig dominálta a Los Angeles védelme. A futás nem működött és Burrownak sem tudtak időt nyújtani. Különösen dicsérhető ez annak fényében, hogy Joey Bosát már az első negyedben elvesztette a Chargers. Hiányában Chris Rumph II és Uchenna Nwosu lépett fel, utóbbi 2 sackkel.

Ekkor úgy tűnt, óriási kiütést kell végignéznünk, de a mérkőzés még az első félidőben megfordult, méghozzá teljes mértékben. A magabiztosan játszó Chargers vette fel a hazaiak turnover mentalitását és egymás után 3 labdát adtak el két Ekeler fumble és egy Herbert interception révén. A lehetőségekkel pedig tökéletesen tudott élni a Bengals, amely 24-0-ról 24-22-re jött fel és csak egy sikertelen 2 pontoson múlt, hogy nem lett egál a mérkőzés a 3. negyedben. Burrow Higginsszel játszott össze remekül, aki az egész meccsen a legjobb elkapója volt. 9 elkapásból 138 yardot hoztak össze és egy olyan TD-t, amit a túloldali QB is megirigyelt volna.

Amikor pedig azt hittük a Chargers régi önmagát idézi, jött az utolsó fordulat. Joe Mixon is felköhögött egy labdát, amivel Tevaughn Campbell futott vissza, ezzel újabb nagyobb előnyt adva a vendégeknek, ebből a pofonból pedig már képtelen volt felállni a Cincinnati. A Chargers a meccs végéig további 10 pontot szerzett. A szög a hazaiak koporsójában pedig egy Burrow interception volt az end zone-ban.

A Bengals comebackje már csak azért is nagy szó, mert Joe Burrow dobókezén a kisujj megsérült még az első félidőben és látszólag komoly fájdalmak közepette tudta csak folytatni a meccset. Ennek ellenére a dobásain nem lehetett nagyon érezni a sérülést és elsősorban neki köszönhetően tudtak visszajönni a meccsbe. Nem segítette a dolgát, hogy a Chargers egyébként gyenge futás elleni védelme jól vette ki a meccsből Mixont és Ja’Marr Chase ezúttal is gyenge napot fogott ki. Két dropjából az első egy interceptiont eredményezett. A túloldalon is Herbert cipelte a hátán a csapatot. Mindkét irányító átlépte a 300 passzolt yardos határt, de míg Burrow csak egy, addig Herbert három TD passzt osztott ki. Ez az összecsapás az év végén is fontos lehet a wild card kiemelések szempontjából. Fontos meccset nyert meg a Chargers ráadásul olyan játékkal, amit már rég szerettünk volna látni tőlük.

(alatriste)

Minnesota Vikings @ Detroit Lions 27-29

Megvan az első! A Lions egy végtelenül izgalmas és látványos meccset játszott a Vikingsszal, és ahogy idén már oly sokszor, ismét jött a végén a dráma, de kivételesen a Lions jött ki jól ebből. Nincs már nyeretlen csapat a ligában.

A Vikings offense átaludta az első félidőt: hat pontot tett fel a táblára, abból is hármat csak azért, mert Dan Campbell megint nekiment 4&rövidnek a saját térfelén (hihetetlen, hogy még mindig nincsenek normális játékai a Lionsnek a rövidyardos szituációkra). A két mezőnygól mellett két puntot, egy turnover on downst és egy fumble-t sikerült felmutatni, a Lions pedig kihasználva a hibákat 20 pontot (két TD és két mezőnygól) tett fel a táblára.

Láttunk már ilyet idén párszor: a Lions elhúz az első félidőben (vagy minimum jól tartja magát), aztán a másodikban összezuhan minden. Úgy tűnt, így lesz ez most is, ugyanis két turnover és sok punt után 1:50-nel a meccs vége előtt már a Vikings vezetett 27-23-ra. A hazai csapatnak időkérése sem volt, Jared Goffnak mégis sikerült eljuttatni az offense-t a Vikings 11 yardosáig, ahol négy másodperccel a meccs vége előtt, 4&2-re kiosztott egy 11 yardos TD-t, ezzel megszerezve nemcsak a Lions első győzelmét idén, de az ő első sikerét is Sean McVay nélkül.

A Lions oldaláról mindenkit megillet a dicséret. Bár sérülés miatt nem tudott játszani Dalvin Cook és Adam Thielen sem (az elkapó a meccs elején sérült meg), de a Vikings offense így is túl nagy falatnak tűnt, pláne Trey Flowers hiányában. Ennek ellenére nemcsak két turnovert szerzett a csapat, de sikerült lerontani a Minnesota játékát.

Érdekes dolog ez, mert Alexander Mattison 4,1 yardos átlaggal 90 yardot és egy TD-t szerzett, Cousins pedig 340 yardot és két TD-t passzolt, de mégsem volt hatékony a Vikings. Nehéz ezt megfogni, de a Lions védelme nagyjából arra épül, hogy a kulcsszituációkat megnyerje. A Minnesota tudott haladni, de amikor a legfontosabb lett volna, akkor mindig jött egy negatív yardos szerelés, egy coverage sack, egy leütött labda vagy sack (Charles Harris egymaga kettőt szerzett, az egyik ráadásul fumble lett). A detroiti D effektíve töri és ütemtelenné teszi az ellenfél játékát és ez ellen a legjobb offense-ek is megszenvednek (fura ezt 27 benyelt pont után leírni, de nem lepne meg, ha Glenn egy kicsit tehetségesebb egységből azonnal top 10-est csinálna).

A támadók részéről meg kell dicsérni Goffot, aki bár dobott egy buta INT-t az ellenfél térfelén, illetve valami irgalmatlan homály volt a Lions második saját térfeles, 4&rövid kísérleténél (meg úgy általában a harmadik downoknál), de azért csak passzolt 296 yardot és három TD-t. Ráadásul a game winning drive-ja olyan parádés volt, hogy bármelyik top QB megirigyelhette volna. Neki kifejezetten jót tett amúgy Josh Reynolds, aki ezúttal négy elkapásból 69 yardot termelt, illetve végre az újonc Amon-ra St. Brown is úgy játszott, ahogy vártuk tőle: 10 elkapásból 86 yard és a mindent eldöntő TD fűződött a nevéhez.

A Vikings részéről első sorban a védelmet érheti kritika – aki ellen Goff képes egy ilyen TD drive-ot lenyomni a liga egyik leggyengébb elkapósorával időkérés nélkül, az mehet a sarokba. A futójátékot nem sikerült limitálni, olyan őrült nagy nyomás sem volt a Lions irányítóján, rengeteg nagy játék lett engedve, és általában pont akkor omlott össze minden, amikor nagyon kellett volna a jó teljesítmény.

Az offense rendben volt. 426 total yard, 27 pont, Cousins a végén csak levezetett egy kvázi GW drive-ot és ledolgozott egy 14 pontos hátrányt. Mindezt Thielen nélkül úgy, hogy Justin Jeffersonon (11 elkapás, 182 yard, TD) kívül nem nagyon számíthatott senkire és a futójáték is inkább csak döcögött. A fumble, az elrontott negyedik kísérlet (sackelte Okwara) nem nézett ki jól, de összességében azért ez nem rajta vagy a támadósoron múlt.

(renningan)

Jacksonville Jaguars @ Los Angeles Rams 7 – 37

Kiütéssel tért vissza a győztes útra a Rams, de ez inkább volt köszönhető a könnyű ellenfélnek, mintsem a lehengerlő játéknak. A félidőben még csak 7-16 állt az eredményjelzőn és 3 hazai field goal mellett az egyetlen TD-t a meccs legelején egy James Robinsonon okozott Donald fumble után tudta összehozni a Rams, ahol mélyen a Jaguars térfelén kezdhették meg a támadást.

A döcögős Rams támadójáték folytatódott. Nem segítette a dolgukat, hogy a center Brian Allen az első drive-ban lesérült, a helyette beálló Coleman Shelton pedig lefelé lógott ki az egységből. Kevés elképzelés, erőltetett passzok, sokszor Odell Beckham irányába, és sokszor nagyon pontatlanul játszó Stafford. A labdát nem adta el a Rams, de a Michel által futott TD-t leszámítva a Jaguars védelme remekül játszott és több alkalommal is mezőnygólon tudta tartani a hazaiakat. Michel egyébként jó meccset zárt, 5-ös átlaggal futott és a touchdown mellet 121 yardot szerzett a földön. A Jacksonville a szünetig szokásosan egy drive-ra tudta magát összeszedni, akkor 10 játékból masíroztak át a pályán és szerezték meg Carlos Hyde révén az egyetlen pontjaikat. Ezen a drive-on kívül azonban három 3&outra futotta tőlük és egy eladott labdára az első játékrészben.

A második félidőben azonban lassan elkezdett pislákolni valami. A Jaguars támadósora folytatta 3&out szériáját, amit további eladott labdák követtek. A Rams támadósor pedig beindult. Három drive-ból három TD-t szereztek, mindet Stafford passzaiból, aki végül 295 yardnál állt meg. Bár végül Beckhammal is összejött a TD, a legjobb elkapója ezúttal is Cooper Kupp volt, aki 129 yardot és 1 TD-t szerzett.

A Rams nem jött még ki a vízből, de az elmúlt hetek csalódást keltő eredményei után önbizalom növelő győzelmet szerzett. Ramsey, Donald és Floyd is jelentkezett nagy játékokkal és végül Lawrence-t 145 yardon tartották, míg a földön 25 kísérletből csupán 61 yardot engedtek. A Jaguars továbbra is gyenge gameplannel és játékosállománnyal rendelkezik. Ha Laquon Treadwell a csapatod legjobb elkapója, akinek a legtöbb targetje és elkapása van a meccs végén, akkor valamit nem csinálsz jól. Trevor Lawrence továbbra is nehéz helyzetben van, de most is volt három, a védők által elejtett labdája, ami csak a szerencsének köszönhetően nem lett interception.

(alatriste)

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2021-12-06 09:44

Najakkor Mahomesról: “dobott egy interceptiont is, habár az egyáltalán nem az ő hibája volt”
Egy nagy túróst nem! Hillt Kelce-nek nézte a szerencsétlen és a törpe örült, hogy egyáltalán belekapott a magas lasztiba, holott simán gyomorba lőhette volna Mahomes, ha akarja, mert senki sem zavarta előle a kilátást, hiszen a falak tőle ballra három méterrel tépték egymást teljesen feleslegesen. Nem mellesleg koszos 10 yardról nem találta el(43-asról dobta a 33-ason álló Hillnek)! Cseszd meg, ezt még te is röhögve megdobod Dani.
Mahomes totálisan szét van esve. Az elmúlt hat meccsen a Raiders elleni csodameccsét leszámítva egyszer sem jutott 75-ös réting fölé és eccer sem jutott 45-ös QBR fölé. A Rozmárral együtt bitang szarok.

katonadani
Reply to  bjeela
2021-12-06 09:50

nem volt tökéletes passz az oké, de hogy interceptiont nem ért az fix

bjeela
bjeela
Reply to  katonadani
2021-12-06 10:07

Dani, nemáááá! Tíz yardról még Hill sem eltalálhatatlan, főleg, hogy Mahomes telibeverte 50 yardról is. Csóró kölyök hiába nyújtózkodott, csak belekapni tudott az ujjai végével. Ez nemhogy nem tökéletes, de szó szerint egy nagy kalap szar volt, nem passz, még MVP Trub mércével mérve is, mert még az a fakezű is eltalál valakit tíz yardról, ha nincs előtte senki. Mahomes mércével mérve ez gyalázat volt. Ez az INT igenis az ő bűne.

Zotya
Zotya
2021-12-06 10:39

“Joe Lombardi támadókoordinátort valószínűleg bezárták az öltözőbe” :D :D

wolandrule
wolandrule
2021-12-06 10:08

Az NFC-North a basszunk ki egymással csoport. A Vikings valszeg elvette a Packers első kiemelését, a Lions meg könnyen lehet, hogy a playoffot a Vikings-tól.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is. :D

vabu
vabu
Reply to  wolandrule
2021-12-06 11:00

Mindig is ilyen csoport volt. :)

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x