A Houston Texans tegnap este kivágta a tavaly szerződtetett főedzőjét, David Culley-t arra hivatkozva, hogy nem egyezik az elképzelése a vezetőkkel a csapat hosszútávú terveivel kapcsolatban (mellette egyébként a támadókoordinátor Tim Kelly is távozott). Azzal kapcsolatban már korábban ment a spekuláció, hogy ha kivágják Culley-t, akkor Nick Caserio general managernek már megvan a jelöltje a posztra és minden bizonnyal New England-i kötődésű főedzőt hozna magával.
Két insider pedig két különböző esélyest jelölt meg tegnap este. A houstoni Aaron Wilson információi szerint a Dolphinstól menesztett Brian Flores a fő esélyes a posztra, hiszen jó a kapcsolata Caserióval. Adam Schefter viszont a Patriots linebacker-edzőjét, Jerod Mayót jelölte meg fő esélyesként (majd később egyébként Wilson is hozzátette, hogy Flores mellett Mayo is top jelölt).
Azzal kapcsolatban is sokan spekuláltak, hogy Brian Flores Houstonba csábítása azt is jelentheti, hogy Deshaun Watsont esetleg sikerül maradásra bírni (állítólag Flores személye miatt szeretett volna elsősorban Miamiba igazolni a sztárirányító), azonban a houstoni insider-pápa, John McCain újra ráerősített, hogy Watson nem fog többé pályára lépni a Texansban.
Culley egyébként pénzügyileg nem járt rosszul ugyanis 22 millió dollárt keresett egy év munkáért. Ha már csak azért nevezték ki, hogy egy év után kirúgják, legalább gazdagabb lett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások