Már a szezon közben tudni lehetett, hogy Zeke Elliott térde nem 100 százalékos, most pedig az is kiderült, hogy mi volt a baja: maga a futó jelentette be, hogy hátsó keresztszalag szakadással játszotta végig a 2021-es idényt. A jó hír viszont, hogy kis szerencsével nem kell műteni a sérült testrészt.
Elliott remekül kezdte a szezont, az első hat meccsen 521 yardot és öt TD-t szerzett, kétszer is átlépte a 100 yardos határt. Az ezt követő 12 meccsen (a Wild Cardot is beleszámítva) viszont egyszer sem lépte át a 100 yardos határt, illetve mindössze 512 yardot gyűjtött öt TD mellett. Egyértelműen hatással volt rá a sérülés, a 49ers ellen speciel 2,6 yardos átlaggal futott.
A 26 éves futó szerződése a 2026-os szezon végéig szól. Az idei évre még garantált 12,4 millió dolláros szerződése van, de jövőre is csak 4,86 milliót felszabadítva lehetne elküldeni 11,86 millió dollárnyi halott pénz mellett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások