Elképzelhető, hogy vasárnap láttuk Tom Bradyt utoljára focizni, és ugyan mérget egyáltalán nem vennénk erre, nem is zárhatjuk ki a lehetőségét. Az irányító tegnap arról beszélt a Let’s go című podcastben, hogy a családnak nagy szerepe lesz a döntésében.
“A legnagyobb különbség így, hogy idősödöm, hogy vannak gyerekeim és sokat jelentenek számomra. De ők a legnagyobb rajongóim, a feleségemmel együtt. Nagyon fáj neki, amikor látja, hogy megütnek a pályán. És megérdemli, hogy megkapja tőlem férjként, amire szüksége van, ahogy a gyerekeim is megérdemlik, hogy megkapják tőlem apaként, amire szükségük van. Időt fogok tölteni velük és megadom, amire szükségük van, hiszen az utóbbi hat hónapban ők adták meg ezt nekem, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. De ez nem csak arról szól, hogy én mit akarok, hanem hogy a család mit akar.”
Brady elmondta, hogy ugyan csalódott a kiesés miatt, de így legalább hétfőn palacsintázhatott a gyerekekkel, amire szezonban nincs lehetősége. Az irányítónak három gyereke van, a 14 éves Jack az anyukájával, a színész Bridget Moynahannal él New Yorkban, a 12 éves Benjamin és a 9 éves Vivian pedig vele és feleségével, Gisele Bundchennel.
A Buccaneersnál nem szabtak időtávot annak, hogy mikorra várják Brady döntését, nyugodtan gondolja át, de nyilván nekik is fontos lenne mielőbb megtudni, hogyan készülhetnek a jövőre, de természetesen szeretnék, ha visszatérne.
Brady úgy gondolja, hogy ha már nem teljesen elkötelezett és nem tud top formában játszani, akkor át kell adni a lehetőséget másnak. Eddig az elköteleződéssel sem volt semmi probléma, a játékkal meg aztán pláne nem. Az irányító azt is elmondta, hogy nem akar egy búcsútúrát a nagy felhajtással, mint amilyen például Ben Roethlisbergernek volt idén.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások