Connect with us

Hír

Nagy fogás: a Ravens eddigi védőkoordinátora a Giantsnél kötött ki

A Giants a napokban elvesztette a védőkoordinátor Patrick Grahamet, aki a Las Vegas Raidershöz írt alá ugyanebbe a pozícióba. Az új GM-főedző páros, Joe Schoen és Brian Daboll pedig nem tétlenkedett sokáig New Yorkban, és egy elég nagy fogást könyvelhetnek el maguknak: a Ravens eddigi védőkoordinátora, Don “Wink” Martindale került Graham megüresedett posztjára – írja Adam Schefter.

Az NFC Eastben tehát fel lehet készülni a blitzekre, mert Martindale ezerrel fogja zúdítani azt az ellenfelekre. Kissé ez is lett a veszte Baltimore-ban, mert nem tudott alkalmazkodni a sok sérüléshez és folytatta a korábban jól bevált rendszerét, amihez a kórházban maradt az alapanyaga. Ez a hátránya az ő kinevezésének, ellenben egy kiváló szakember, aki nagyon kreatív hívásokkal tudja összezavarni az irányítókat és megkeseríteni az életüket. Nagy változást jelent majd a Giants védők életében, hiszen a csapat tavaly a 6. legkevesebbet emberezte a ligában – ez alaposan meg fog változni.

Az 58 éves szakember 1986 óta edzősködik, az NFL-be 2004-ben került és sokáig a linebackerek edzője volt a Raidersnél, a Broncosnál, majd a Ravensnél is, ahol aztán 2018-ban a koordinátori posztot is megkapta.

A Giantsnél így elég jó stáb állt össze Brian Daboll (HC), Mike Kafka (OC) és Martindale (DC) vezetésével.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x