A Bills-Chiefs rájátszásmeccs miatt ismét a középpontba került a hosszabbítás szabályának kérdésköre. A szezon talán legjobb meccsén úgy esett ki a remekül játszó Josh Allen irányította Buffalo, hogy a hosszabbítás előtti pénzfeldobást a Chiefs nyerte meg és azonnal TD-t szerzett, így Allen még csak pályára sem lépett. A rendszer nem túl igazságos és emiatt a Titans, illetve a Colts-Eagles páros is beadott egy módosító javaslatot.
A Colts/Eagles javaslata elég egyszerű: mindkét fél birtokolja legalább egyszer a labdát. Magyarán egy nyitó TD után is legyen esély visszatámadni, majd utána a szokásos menetben a következő pontszerzés döntse el a találkozót. A Titans javaslata viszont már érdekesebb: ugyan továbbra is le lehetne lerendezni az első drive-val a hosszabbítást, de csak akkor, ha a TD mellé a kétpontost is megcsinálja az offense.
Az valószínű, hogy ezzel izgalmasabb lenne a hosszabbítás. A csapatoknak mérlegelni kellene azt, hogy egy sikertelen kétpontos esetén az ellenfélnek a TD után elég egy extra pont a győzelemhez, míg egy sikeres extra esetén az ellenfél kerülne döntéshelyzetbe azzal, hogy egy TD után rámegy-e a döntetlenre és rábízza a védelemre a meccset, vagy megpróbálja eldönteni a találkozót egy sikeres kétpontossal.
A tulajdonosok körében egyébként annyira nem népszerű a szabálymódosítás ötlete és a csapatokhoz közeli források szerint nagyon necces, hogy meglegyen a szükséges 24 darab jóváhagyó tulajdonosi szavazat a március végi tulajdonosi gyűlésen.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
Egyszerűen nem értem, mi a gond a Colts-Eagles-féle javaslattal. Egyszerű, logikus, igazságos, nincs benne semmi csavar vagy felesleges taktikázás. Te támadsz, én támadók, aki jobb, az nyert, csókolom.
Miért nem támogatják ezt a tulajdonosok?
Persze hogy nem népszerű a tulajok körében mert a csapatok 2/3 nem jutott playoffba 10 éve
Ezt miből számoltad ki? :D