Tom Brady már megint mókolt valamit a Bucsszal. Azt egyelőre nem tudni, hogy kapott-e fizetésemelést (az eddig ismert számok alapján nem, legalábbis nem jönne ki a matek), de azt több forrás is megerősítette, hogy a szerződését átalakította a Tampa Bay és ezzel 9 millió dollárt sikerült felszabadítani idén.
Brady eredeti szerződése még egy évig volt érvényes. Idén 20 millió dolláros cap hitje volt és 12,27 millió dollárt keresett volna. Hogy ebből fel lehessen szabadítani 9 milliót, ahhoz az kellett, hogy ebből 11,25 millió dollárt aláírási bónusszá alakítson a csapat, majd négy automatikusan megszűnő évnek köszönhetően elossza a következő öt évre (2,25 millió dollár/év).
Ezzel a Bucsnak közel 14 millió dollárnyi cap space-e lett, ugyanakkor jövőre már garantáltan marad 33 millió dollárnyi halott pénz a QB után, akár hosszabbít, akár távozik. Ezzel a felszabadult pénzzel várható valamilyen igazolás, például Rob Gronkowski vagy Ndamukong Suh visszahozatala.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások