Connect with us

Hír

A harmadik körig kellett várni a második QB-ra, a Falcons lépett először

A 2022-es NFL draftnak több csapat is úgy vágott neki, hogy akár az első körben is szerezhet irányítót, de ehhez képest egyedül a Steelers oldotta meg a QB-gondjait az első nap (Kenny Pickett érkezett). Ezek után arra lehetett számítani, hogy a második kör az irányítóké lesz, de nem így történt, egészen a harmadik körig, a 74. választásig kellett várnunk arra, hogy ismét egy QB nevét olvassák fel.

A Falcons a második körben felcserélt és megszerezte a 38. cetlit, majd óriási meglepetésre a pass rusher Arnold Ebiketie-t választotta ki, pedig ekkor még elérhető volt Malik Willis, Matt Corrall, Desmond Ridder és Sam Howell is. Érthetetlen volt a döntés, de ezt követően sorra jöttek a QB-hiányos csapatok és senki nem választott irányítót, így egy körrel később az Atlanta megszerezhette Desmond Riddert a 3/74-es cetlivel!

Ridder egy átlagos irányító prospect, aki semmiben sem emelkedik ki igazán, ellenben komoly red flageket sem írhatunk a neve mellé. Jól és gyorsan olvas, ami kétségtelenül egy nagyon fontos dolog a mai NFL-ben, ellenben pontatlan, ami szintén elég sokat nyom a latba. Tehát egy stabil padlóval rendelkezik, viszont elég alacsonyan van a plafonja, ám ezzel együtt jobb irányító lehet hosszú távon, mint Marcus Mariota, sőt akár franchise QB is lehet belőle. A harmadik körben  óriási steal az előzetes várakozások alapján.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tamasi Antal
Tamasi Antal
2022-04-30 05:55

Nem is tudtam, hogy egy körben van 74 választási lehetőség…..

ahanem
ahanem
Reply to  Tamasi Antal
2022-04-30 08:29

ha így folytatja az enefel, a 7. körben lesz

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x