AJ Brown elcserélése után elég sokan gondolták azt, hogy a Titans a második körben irányítót húz és pénzügyi okokból egy-két éven belül lecseréli Ryan Tannehillt. Ez végül be is jött (igaz nem a második körben), ráadásul a GM Jon Robinson elárulta, hogy a lépésről nem konzultáltak a veterán QB-val.
A Falconshoz hasonlóan Tennesseenek is lett volna lehetősége irányítót húzni a nap elején, de a 2/3-as cetlivel a corner Roger McCreary érkezett. A harmadik kör 22. helyén viszont még mindig elérhető volt Malik Willis és Matt Corrall is, a csapat pedig ezúttal nem habozott, felcserélt és kivitte azt a Willist, akit sokan még a top 5-ben sem tartottak teljesen elképzelhetetlennek, de minimum az első kört lőtték be padlónak.
Willis tűnt idén kvázi az egyetlen QB prospectnek, akiben akár top 5-10-es potenciál van. Az atletikussága kiváló, elméletben bármilyen passzt képest megdobni és igazi playmaker lehet, de egyelőre nagyon nyers a játéka és több évnyi kiváló edzői munka kell ahhoz, hogy ilyen magasságokba juthasson. A padlója tehát alacsony, de mivel a plafonja ilyen magasan van, tényleg megérhetett volna egy top 10-es cetlit. Ehhez képest a harmadik körben kelt el, ami óriási steal, ráadásul pont az a Titans vitte el, aminek van egy jól fizetett franchise irányítója (Ryan Tannehill), akit mögött nyugodtan tanulhat, és a pénzügyi helyzet függvényében 1-2 éven belül át is veheti a kezdő pozíciót.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Tényleg?
Faszom tibor,folyton idejársz kötekedni.
Még a szaros gatyáját is odaadta egy csövesnek+néger.
Ki más lehetne rájen utódja ha nem ő?
Meggyőztél… :DDD