A Jets elég rég nem nyert már szeptemberben. Tavaly mindhárom meccsüket elvesztették, és így volt ez az azt megelőző két évben is. Egészen a 2018-as szezon első fordulójáig kell visszamennünk az időben, hogy W-t találjunk a Jets neve mellett ebben a hónapban, akkor az első fordulóban 48-17-re verték a Lionst. Aztán persze kikaptak még háromszor szeptemberben, tehát már 12 meccses a nyeretlenségi sorozatuk a szezon első naptári hónapjában. Ráadásul idén sem lesz egyszerű megszakítani ezt a szériát.
A Jets ugyanis elég kemény menetrendet kapott a szezon elejére. A Ravens ellen kezdik az idényt hazai pályán, aztán utaznak a Deshaun Watsonnal megerősített Brownshoz, majd fogadják az AFC-bajnok Bengalst. Ez lesz a szeptembere a Jetsnek, és mindegyiken teljesen egyértelmű underdogok lesznek, így a papírforma szerint 15 meccsesre fog duzzadni a nyeretlenségi sorozatuk.
Egyébként az október sem lesz sokkal egyszerűbb, hiszen a Steelers, a Dolphins, a Packers, a Broncos és a Patriots következik a sorban, sőt november elején a Bills az utolsó ellenfelük a 10. heti bye week előtt. Hacsak nem okoznak nagy meglepetéseket az idény elején, a pihenőhétig bezárólag elég rosszul nézhet ki a mérlegük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások