Mennek az OTA-k, így a csapatok új játékosaival sokan most találkoznak először – az edzőpályán legalábbis mindenképp. Így van ez a Chargersnél is, ahol a védelem rengeteget erősödött a holtszezonban. A csapat veterán elkapója, Keenan Allen pedig le van nyűgözve a tehetséges kerettől.
“Azt nem mondanám, hogy más érzés, mert versenyzőként minden évben úgy állok neki, hogy 16-0-val végzünk és Super Bowlt nyerünk. De az biztos, hogy máshogy nézünk ki. Minden poszton van All-Pro, Super Bowl, szupersztár tehetségünk. Ez pedig látható az edzéseken is. Lenyűgöző.”
– mondta Allen (via PFT), majd azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nem beszélnek a Super Bowlról csapaton belül.
“Nem beszélünk róla. Szó nélkül is értjük, hogyan is néz ez ki. Úgy, ahogy annak kell. Csak végeznünk kell a dolgunkat.”
Sokan sokat várnak a tavaly rájátszásba sem jutó Chargerstől – mi is a 2. helyre tettük őket a Power Rankingunkban – és ha a védelem tényleg akkorát tud fejlődni, mint amire a tehetségek érkezésével és Brandon Staley rendszerével számítani lehet, akkor nehéz lesz megállítani ezt a csapatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások