Amikor a Buccaneers leigazolta Akiem Hickset pár hete, akkor egyértelművé vált a legtöbbek számára, hogy a Tampa Bay nem akarja újraigazolni Ndamukong Suh-t. Ez alól a veterán védőfalember sem volt kivétel, természetesen ő is megértette a helyzetet.
“Úgy tűnik a Buccaneers már nem opció.”
– mondta a 35 éves Suh az ESPN-nek, de hozzátette, hogy kíváncsi, milyen lehetőségek nyílnak még meg előtte, és hogy egyértelműen folytatni szeretné a pályafutását.
A 2010-es draft második választottja a Lionsben kezdte profi pályafutását, majd a Dolphinshoz igazolt, ahonnan a Ramshez vezetett az útja. Ott eljutott a Super Bowlig, majd Tampában gyűrűt is nyert. Karrierjében a potenciális 193 meccsből 191-en pályára lépett, szóval a sérülésekkel sosem volt gondja, és ugyan már túl van a zeniten, ezáltal igazán top játékot nem szabad várni tőle, de a rotációban még mindig hasznos tud lenni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások