Továbbra is várunk arra, hogy a független döntőbíró kiszabja az eltiltást Deshaun Watsonra, így egyelőre csak találgatni lehet, hogy hány meccsre meszelik el a Browns irányítóját (ha elmeszelik egyáltalán, bár ez azért elég valószínűnek tűnik). Mindenesetre a PFT információi szerint a Browns 8 meccses eltiltásra készül a színfalak mögött.
Persze ez nem jelenti azt, hogy ennyi is lesz az ítélet, ez egyszerűen a csapat szubjektív várakozása. Ráadásul az is előfordulhat, hogy gyakorlatilag mindegy, mekkora eltiltást szab ki a bírónő, hiszen az NFL és Watson (pontosabban az NFLPA) is fellebbezhet ez ellen, amiről már Roger Goodell dönt. Tehát ha valamelyik fél nem lesz elégedett a döntéssel, akkor még tovább elhúzódhat az ügy. Talán épp azért húzza Sue Robinson a döntést, hátha meg tudnak egyezni a felek a háttérben egy mindenkinek megfelelő meccsszámban – bár ez jelen állás szerint nem tűnik valószínűnek.
Watson eltiltása esetén Jacoby Brissett lenne a Browns kezdő irányítója, akivel nehéz elképzelni, hogy a rájátszásért küzdjön a csapat, de az első 8 héten azért még vele is lesznek verhető ellenfelek. Így néz ki a Cleveland sorsolása az első 8 fordulóban: @Panthers, Jets, Steelers, @Falcons, Chargers, Patriots, @Ravens, Bengals. Ha egy 4-4-es mérleget sikerülne ebből kihozni (ami nem tűnik lehetetlennek), akkor a 9. heti bye week után Watsonnal lehet egy jó hajrát nyomni a rájátszásért (de akár még 3-5-ről indulva is).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások