Mekhi Becton kiesése után nagyon vékony lett a Jets offensive tackle poszton, így a csapat leigazolta a veterán Duane Brownt. A veterán játékos 2 évre 22 millió dollárért írt alá, írja Adam Schefter (hogy ez mennyire felfújt összeg, azt a részletek hiányában egyelőre nem tudni).
A 36 éves falember 2008-ban első körös volt és egészen a 2017-ig erősítette a Houston Texanst, az elmúlt években pedig a Seahawks játékosa volt. Pályafutása során 203 meccsen lépett pályára, mindegyiken kezdőként, ötször lett Pro Bowler és háromszor All-Pro. A tavalyi szezonja nem volt jó, nyolc sacket és 33 nyomást engedett (előtte három év alatt engedett ennyi zsákolást), de összességében még így is nagyon hasznos játékos.
Nagy szükség is volt rá, hiszen Becton kiesésével nagy lyuk keletkezett a támadófal egyik szélén. Várhatóan Brown lesz a bal oldali tackle és George Fant mozog vissza a jobb oldalra. Összességében korrekt tackle duója lesz így a csapatnak, amely idén meg akarja nézni, hogy Zach Wilsonban mennyi van, lehet-e rá építeni – ehhez pedig igyekeznek mindent biztosítani számára.
Ugyanakkor még nem lehetnek maradéktalanul elégedettnek a Jetsnél: Brownt pár hónapja letartóztatták a rendőrök, mert úgy szeretett volna felszállni egy repülőgépre, hogy a poggyászában volt egy fegyver. Komolyabb ügy ugyan nem lett a dologból, de van rá esély, hogy emiatt pár meccsről eltiltja majd az NFL.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások