Connect with us

Összefoglaló

A Jaguars elintézte a Chargerst, a Vikings és a Rams csoportrangadót nyert, egyedül a Raiders 0-3-as

A Vikings ugyan nem jó játékkal, de nagyot fordítva meg tudta verni a Lionst. A Rams szintén csoportrangadót nyert a Cardinals ellen. A Jaguars elintézte a Chargerst és feltette magát a térképre. A nyeretlenek csatáját a Titans nyerte, így már csak a Raiders áll 0-3-mal a ligában. A Bengals pedig kicsit visszatért a helyes ösvényre.

Jacksonville Jaguars @ Los Angeles Chargers 38 – 10

A meccs előtt kérdéses volt, hogy Justin Herbert tudja-e vállalni a játékot. Végül vállalta, de valójában nyugodtan kihagyhatta volna ezt a mérkőzést. A Chargers offense teljesen dekoncentrált volt, és hibát hibára halmozott. Két punt után sikerült összehozni egy INT-et és egy fumble-t, ráadásul mindkét labdavesztés saját térfélen történt. Egy TD drive-ot azért sikerült összehozni, de azt leszámítva semmire nem volt képes a hazai támadósor. Nyilván hiányzott két legjobbja (Linsley és Slater), és Keenan Allen sem játszott (valamint Joey Bosa is kiesett a meccs elején), de ez nem mentség. Ezen a meccsen egyszerűen nem volt ott fejben senki, játékosoktól kezdve az edzőkig. Ezért kár volt erőltetni Herbert visszatérését, ezt az eredményt Chase Daniel is hozta volna – ezen a dobáson kívül:

A túloldalon a Jaguars viszont hibátlan játékot hozott. Illetve egy hibája volt a csapatnak, a legelső drive-ban 4.-re is nekimentek, de az nem sikerült. Ezen kívül azonban mindent jól csináltak. Trevor Lawrence talán most először mutatta meg igazán, miért is volt ő 1/1-es. 269 yardot és 3 TD-t szerzett eladott labda nélkül. Kedvenc célpontjai Zay Jones és Christian Kirk voltak, akik közösen 157 yardot és 2 TD-t szállítottak.

A passzjáték mellett a futójáték is kivette a részét a győzelemből. Elsősorban James Robinsonnak volt nagy meccse, aki a 3. negyedben 4&1-re egy 50 yardos TD-t szerzett (lényegében itt dőlt el ténylegesen, hogy a Jaguars fog nyerni). A mérkőzést végül kerek 100 yarddal zárta. Doug Pederson kiváló meccset hívott ismét, jó nézni a Jaguars támadósorát, amire régen volt példa utoljára.

A Jaguars defense múlt héten lenullázta az ellenfelét, és lényegében most is ez történt. Egy drive-ot leszámítva a Chargersnek momentuma nem volt. Ugyan Herbertet csak egyszer sackelték, de rengeteget volt nyomás alatt, a back7 is tette a dolgát és mindig meg tudták állítani az ellenfél támadóit. Nagyon úgy tűnik sikerült előre lépnie ennek a csapatnak és a rájátszás is bőven reális célkitűzés lehet.

(jarred)

Detroit Lions @ Minnesota Vikings 24-28

A Lions szokásához híven most is bekezdett, 14-0-ra is vezetett a második negyedben, de aztán megérkeztek a bírók hazaiak is a találkozóba és a félidő végén már 14-14 volt az állás. Ezt követően megint elhúzott a Detroit, de az utolsó játékrészben 17 negyed után most először nem sikerült TD-t szerezni, és végül a meccs során kétszer is 10+ pontos hátrányt ledolgozó Minnesota Referees Vikings behúzta a csoportrangadót. (Alapvetően nem azzal volt a probléma, hogy sok zászlót dobtak a Lionsra, a legtöbb esetet be lehetett fújni, viszont a túloldalon hasonló, nem egyszer ordító szabálytalanságokat nem vettek észre a játékvezetők. Túlzás lenne azt mondani, hogy csak ezen múlt a vendégek veresége, de az biztos, hogy nem segített.)

A Vikings nagyon tudatosan készült a Lions futójátékára, és bár nem sikerült megállítani a vendégeket a földön, de az addigi elit futójátékot így is sikerült egy átlagosra limitálni (ebben viszont ki is merülnek a pozitívumok, összességében nagyon nem nézett ki jól ez a védelem). Ez azt eredményezte, hogy a csapatnak az ideálisnál többször kellett Jared Goffra hagyatkozni a harmadik/negyedik és rövid helyzetekben, és bár el kell ismerni, hogy összességében egész jól játszott a korábbi 1/1-es, de továbbra is hiányzik belőle az a plusz, ami jó irányítóvá tenné – mindez a főedző Dan Campbellt is elbizonytalanította.

A Lions támadósor rendkívül agresszív, Campbell szinte bárhonnan hajlandó nekimenni negyedik és rövidre. Ez alapvetően nem butaság, pláne ha van egy elit futójátékod (és pocsék a védelmed), de ezt nem lehet csak félgőzzel csinálni. Az nem baj, hogy a csapat kétszer is elhasalt egy 4&1-en (egyszer a Vikings 30 yardosánál a meccs végén, vezető pozícióban, egyszer pedig az elő félidőben a Lions saját 49 yardosán, ami után kiegyenlített a Vikings), hisz ahogy a védelem kinéz, mindent meg kell tenni a pontszerzésért. Az viszont érthetetlen, hogy miért nem ment neki egyszer 4&2-nek a Vikings 22 yardosánál, egyszer pedig 4&4-nek az ellenfél 36 yardosán.

Látjuk, hogy a konzervatív hozzáállás semmi hasznot nem hozott, mert a 36 yardosról lőtt mezőnygól kimaradt, és ha az elrontott 4&1 helyett összejön egy 48 yardos mezőnygól, akkor is a Vikings nyer. Ellenben ha másik két drive nem ér véget rúgással (amiből az egyik mellé ment) és sikerült TD-t szerezni, akkor minimum döntetlen (ha nem, akkor ugyanott tartunk). Persze valamilyen szinten védhető a relatíve konzervatív hozzáállás, mivel D’Andre Swift és Amon-Ra St. Brown sem volt 100 százalékos, de aki térdkalácsot harap, az álljon bele rendesen.

A túloldalon a Lions védelem túl sok mindent nem tudott csinálni: Aidan Hutchinson ezúttal láthatatlan volt, nyomást szinte egyáltalán nem sikerült generálnia a defense-nek, cserébe viszont a földön 5 yardos átlaggal nyelte a futást. Egyedül Kirk Cousins tartotta a víz felett a vendég egységet, pedig most még főműsoridőben sem kellett játszani.

Azt el kell ismerni, hogy a DC Aaron Glenn is elvégezte a házi feladatot és mindent feltett arra, hogy Justin Jeffersonnak ne legyen jó napja. Nem is lett, a korábbi 1/3-as Jeff Okudah parádésan védekezett rajta egész meccsen, három elkapásból csak 14 yardot szerzett a kiváló WR, teljesen ki lett véve a játékból. Ez láthatóan megzavarta Cousinst és egész meccsen nem találta a ritmust (ha rosszmájúak akarunk lenni, mondhatnánk azt is, hogy csak annyira megy neki, amennyire Jeffersonnak jó napja van). Ebben egyébként szerepe van Kevin O’Connellnek is, aki távolról sem egy Sean McVay, a rendszere pedig legjobb esetben is középszerű – ami nem szerencsés, mert Cousins csak a rendszeren belül szeret dolgozni és akkor is csak a biztosra menni, így ha O’Connell nem teremt lehetőséget, akkor magától Cousins sem fog.

Összességében a Lions még mindig egy szórakoztató csapat, ami képes szép dolgokra a támadóoldalon, de ilyen védelemmel esélytelen bármilyen kicsit is komolyabb cél elérésére (bár legalább a fiatalok, mint Jeff Okudah fejlődik és úgy néz ki, hosszú távon lehet majd rá építeni). A Vikingsnak meg volt egy jó meccse a Packers ellen, azóta pedig felmosta vele a padlót az Eagles és alig tudta megverni a Detroitot – a csoport második helye meglehet ezzel a játékkal, de aligha fog rájátszást érni.

(renningan)

Los Angeles Rams @ Arizona Cardinals 20-12

Ismét remekül kezdte a meccset a Rams, az első negyed végén már 10-0-ra vezetett és a félidő végén is sikerült előnnyel menni (13-6), ami mindig jó ómen Sean McVaynél. A második félidőt viszont a Cardinals kezdte jobban, de TD-t csak a Rams tudott szerezni, és ugyan megint nem volt tiszta meccse a címvédőnek (a meccs végén egy mindent eldöntő touchdown helyett Cam Akers fumble-t vétett a Cardinals 1 yardosánál), de ezúttal legalább nem kellett annyira aggódni, mint a Falcons ellen.

Ez volt Matt Stafford első meccse a Rams játékosaként, amikor nem dobott TD-t. Igaz, ez nem elsősorban rajta múlott, ugyanis egy hatpontost Allen Robinson és Cooper Kupp is elejtett, ráadásul rengeteg improvizatív nagy játéka volt. Így hiába nem néz ki különösebben jól a 18/25, 249 yardos lőlap, ez volt az idei legjobb meccse és úgy általánosságban is nagyon jól játszott. Ez már önmagában örömteli a csapat szempontjából, de még ennél is nagyobb pozitívum, hogy úgy tűnik, McVay képes volt megújulni.

A Rams tavaly szinte senki ellen nem tudott futni. Erre mindenképp ki kellett valamit találni és McVay az elkapó Ben Skowronekben találta meg a megoldást. A fiatal elkapóból egy tight end/fullback/slot elkapó hibrid lett, aki persze a szélen is fel tud állni, és mivel elég jól teljesít minden téren, így igazi kulcsfigurává nőtte ki magát. Egyrészt vezette a csapatot elkapásokban és yardokban is (4/66), másrészt ő alapozta meg Rams 5 yardos átlaggal termelő futójátékát. És igen, a Cardinals védelme nem jó, pláne nem futás ellen, de Los Angeles-i szemmel nézve ez kifejezetten biztató.

A labda másik oldalán pedig a védőkoordinátor Raheem Morris tartott karriernapot és brutálisan outcoacholta Kliff Kingsburyt (ezt mondjuk nem nehéz, de ilyen szinten azért ritkaság). A Rams taktikája az volt, hogy Murrayt is beleértve senki nem futhat (végül nyolc yardig jutott a QB), illetve a korábbi 1/1-es nem dobhat hosszút. Ennek érdekében a szélső pass rusherek feladata a zseb bezárása volt, a cornerek pedig rengeteg soft coverage-et alkalmaztak, kilométerekre álltak fel az elkapóktól.

Mindennek az lett az eredménye, hogy Murray 58-szor passzolt, amiből 37 sikeres lett, de ebből csak 314 yard született, ami 5,4 yardos kísérletenkénti átlag (Stafford 10 yardos átlaggal passzolt). A Cardinals hiába vezetett 12-16-17-19 playes drive-okat, egyszer sem sikerült TD-t szerezni. Magyarán a Rams engedte a területet, majd a red zone-hoz közeledve agresszívebb stílusba váltott és megcsinálta a szükséges játékokat.

Persze ha minden tökéletes és mindenki egészséges, akkor azért meg lehetett volna verni a Los Angeles-i védelmet (a secondary nagyon rosszul néz ki, Bobby Wagner pedig szinte már emberhátrány), de ez a Cardinals nagyon távol van a tökéletestől. Erre jó példa, hogy 6:38-cal a meccs vége előtt az Arizona 11 pontos hátrányban volt, ami nem egy lehetetlen küldetés, de a Rams D konkrétan Murray-ékkel futtatta le az órát. A Cardinals nem tudott sietni, és ugyan megtett 84 yardot, de ezt 17 játékból és 5:32 alatt, és a támadás vége ismét csak mezőnygól lett.

A Rams még mindig nem az igazi, de a plafon elég magasan van és meccsről meccsre közelebb van hozzá a címvédő. A Cardinalsnak viszont muszáj lesz valamit nagyon gyorsan változtatni, mert az hagyján, hogy a védelem nem teljesít, de hogy Murray-vel nem tud TD-t szerezni az offense (és igazából már a Raiders ellen is csak az 1/1-es zsenijén múlt minden), az kritikán aluli.

(renningan)

Las Vegas Raiders @ Tennessee Titans 22-24

Az előző szezonban még mindkét csapat rájátszás résztvevő volt, de a szezonkezdet egyiküknek sem úgy sikerült, ahogyan azt a hosszú szünet alatt eltervezték, hiszen vasárnap Nashville-ben két nyeretlen csapat találkozott. Ilyen előjelekkel feszült egymásnak a Raiders és a Titans.

Két teljesen ellentétes félidőt láthattak a kilátogató nézők a Nissan stadionban. A hazaiak egy szinte tökéletes első félidőt tudhattak maguk mögött, hiszen öt támadást vezethettek, amikből az első három alkalommal touchdownt szereztek, az első 30 perc lezárásaként pedig egy field goalt is értékesítettek, amivel 24-10-es előnnyel mehettek az öltözőbe. Derrick Henry sérülése előtti formájában láthattuk újra, 85 futott yard mellett 58 elkapott egység is szerepelt a neve mellett a statisztikai lapon, aminek nagy részét az első félidőben szerezte. A Raiders védelme nem sok mindent tudott kezdeni a Tannehill vezette támadókkal, gyakorlatilag ott verték meg őket, ahol akarták.

A Raiders támadói is jól kezdtek, hiszen első két drive-ból ők is pontokat értek el. Egy field goal után Davante Adams touchdownjával tartották a lépést az ellenféllel. Ezek után azonban nem bírták az iramot, így a félidő végére két labdabirtoklásos hátrányban találták magukat. Az öltözőkben a Raiders oldalán lehetett több mondanivaló, a védelmet 15 percük volt felrázni, mert itt még akár egy súlyosabb vereség is benne volt a mérkőzésben.

A második játékrészre azonban minden megváltozott, a Raiders védelme annyira magára talált, hogy a második harminc percben nem tudott a Titans offense újabb pontokat feltenni a táblára. A Derek Carr vezette Las Vegas-i offense pedig mindent megtett, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe. Az is jól mutatta, hogy a Titans nem tudja az első félidőben mutatott játékot hozni, hogy Tannehill rögtön az első drive-jukban eladta a labdát. A Raiders egyre csak közelített ellenfeléhez, de a záró játékrész közepén Carr is eladta a labdát, Kevin Byard az end zone-ban szedte le a labdát. Végül 2 perc 57 másodperccel a vége előtt nyolc pontos hátrányban egy punt után megkapta Carr a labdát, hogy legalább hosszabbításra mentse a játékot. Így érkeztünk az izgalmas végjátékra.

A saját 19 yardosról indulva még a two minute warning előtt lezárhatta volna a mérkőzést a Titans, azonban 4. és 15-re Derek Carr megtalálta Mack Hollinst egy 48 yardos passzal, így folytathatták a támadást. Az izgalmakat fokozva eljutott TD-ig a Raiders, stílusosan negyedik kísérletre kapta el a labdát Mack Hollins, akinek amúgy is remek meccse volt, hiszen végül 158 yarddal zárta a mérkőzést és az egyenlítésért vezetett drive-ban is főszereplő volt. Azonban a nagy comeback nem jött, hiszen a hosszabbításért a két pontost elrontották, így remek első félidei játékának köszönhetően nyert a Titans egy izgalmas végjáték után.

Josh McDaniels bemutatkozása finoman szólva sem sikerült a legjobban, hiszen már három vereséggel áll a halálcsoportban a Las Vegas, még a Titans győzelemmel készült a jövőheti Colts elleni csoportrangadóra.

(kronikk)

Cincinnati Bengals @ New York Jets 27-12

Végre egy találkozó, ahol minden úgy történt, ahogy a szezon előtt vártuk volna. A Bengals a labda mindkét oldalán agyondominálta a Jetset és már a harmadik negyedben beállította a végeredményt. Még közel sem tart ott a Cincinnati, ahol tavaly, de nagyon kellett már egy tiszta meccs a gárdának, a Jetsnél pedig nyugodt szívvel cserélhetik le Joe Flaccót.

A Bengals támadósorával eddig rengeteg probléma volt, többek között nem működött a támadófal, rossz volt Zac Taylor koncepciója, plusz még Joe Burrow sem játszott jól. Ugyan nem a Jets védelme a legjobb viszonyítási alap, de most minden jobb volt egy kicsit:

  • A Cincinnati végre TD-t szerzett az első drive-ból és idén először vezetett, vagyis Taylor legalább a házi feladat első részét elvégezte. De ezen kívül is voltak szép drive-jai a csapatnak, és ugyan becsúszott egy fumble, de az első négy akcióból így is 17 pontot szerzett a csapat és legalább 71 yardot tett meg.
  • Burrow jól osztogatta a labdákat, jöttek a nagy játékok és ugyan Ja’Marr Chase-nek csendes napja volt (bár így is volt egy TD-je), de Tyler Boyd és Tee Higgins nagyot ment és ketten együtt 198 yardot és egy TD-t szereztek mindössze 9 elkapásból.
  • A támadófal pedig mindössze két sacket engedett. Persze ehhez hozzátartozik az, hogy futáshoz szörnyen blokkolt, illetve a két zsákolás mellett azért még jött kilenc QB-hit, de ez még mindig jobb, mint a korábbi 6,5 sackes átlag.

Hogy egy jobb védelem ellen ez mire lesz elég, az jó kérdés, de az előrelépés azért egyértelmű, és sikerült jobban összeegyeztetni Burrow stílusát a Rams-stílushoz, nem volt olyan kiismerhető a támadósor under center játékoknál. Emellett a védelem is szállította a nagy játékokat, Joe Flaccót például négyszer sikerült sackelni, kilencszer ütötték meg, plusz háromszor verték ki a kezéből a labdát, amiből kettőt össze is szedtek a védők, illetve még két labdáját is lehalászták. Ennél többet egy defense nem tehet hozzá egy meccshez, és bár még mindig nem tűnik minden rózsaszínnek, de ez a teljesítmény rendben volt.

A Jets esetében sok mindent nem lehet mondani, legfeljebb CJ Mosley és Sheldon Richardson fantasy számainak lehet örülni. A védelem nem volt borzasztó, nem rajta ment el, vagy legalábbis nem ez volt a fő ok a vereségre. Ellenben a támadófal nettó életveszély, a játékhívásokban sincs sok kreativitás, Mike LaFleur egyelőre nem több egy tescós Shanahannél. Persze Joe Flaccóval nem egyszerű, de nincs is megkönnyítve a dolga és nem igazán látni, miért lenne ez jobb Zach Wilsonnal.

(renningan)

Related Topics

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!