Aki két vereséggel kezdi a szezont, az jó eséllyel búcsút is mondhat az idényének, 0-3 után pedig már lehet készülni a draftra, legalábbis az elmúlt 20 év tendenciái alapján. Idén öt csapat – a Falcons, a Panthers, a Raiders, a tavalyi első kiemelt Titans és a Super Bowlba jutó Bengals – kezdett két vereséggel, plusz nincs még győzelme a Coltsnak és a Texansnak sem. Van még visszaút?
1970 óta a 0-2-vel kezdő csapatok mindössze 9,5 százaléka jutott be a rájátszásba, vagyis kis jóindulattal minden tízből egy gárda képes megfordítani a sorsát. A 0-3-as csapatok sikerességi rátája sem túl magas, 2002 óta ugyanis mindössze egy gárda, a 2018-as Texans jutott be a PO-ba, illetve a 2013-as Steelers juthatott volna be, ha 14 csapatos a rájátszás. Most tehát kötelező a győzelem, a fentebb említett franchise-oknak kvázi már most kezdődik a rájátszás.
[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]
Az AFC South
Alapvetően nem lenne különösebben releváns a csoport, hisz a legtöbb esetben van legalább egy átlagon felüli csapat a divízióban, ami miatt a rosszul kezdő gárdák esélye a sikerre nagyon lecsökken. Idén viszont az az érdekes helyzet állt elő, hogy a liga hét legrosszabb mérlegével rendelkező csapata közül három is az AFC South-ban van, a csoport élén pedig az a Jacksonville Jaguars tanyázik, amitől a fogadóirodák 6-7 győzelmet vártak és a konszenzus alapján a harmadik erő volt csak a csoportban. Így annak ellenére, hogy a Titans és a Colts is bezuhanni látszik, az AFC South gyengesége miatt rájátszás akár negatív mérleggel is elérhető, de kilenc győzelemnél szinte biztosan nem kell majd több hozzá – ami azért nem megugorhatatlan akadály.
- Houston Texans (0-1-1)
A Texansnak reálisan nézve a szezon előtt sem volt esélye a rájátszásra és ez azóta sem változott. A csapat ugyan sikeresen ikszelt a Coltsszal, majd meglepően szoros meccset játszott a Broncosszal, de ebben ennyi van. A védelem tele van lyukakkal, a secondary nagyon gyengén muzsikál és az irányító siettetésében is csak a veterán pass rusher Jerry Hughes használható, pedig enélkül nem működőképes Lovie Smith idejétmúlt Tampa-2-je.
Az offense ellenben kellemes csalódás, bár ezt is a helyén kell kezelni. A támadófal egy egészséges Laremy Tunsillal és az egyelőre karrierévet tartó Tytus Howarddal elég jól muzsikál, a skill személyzet rendben van, illetve Davis Mills is mintha fejlődne. Ha kicsit összeér az egész, akkor lehet ebből egy szórakoztató, helyenként elsülő offense, de a maximum ezzel együtt is az, hogy nem a bottom 5-ben választ majd a csapat.
Ugyan a sorsolás nem nehéz és ha meg is előlegezünk egy 3-2-1-es csoporton belüli mérleget (ez már szinte irracionálisan optimista jóslat), a Chargers, a Raiders, az Eagles, a Dolphins, a Browns (Deshaun Watsonnal), a Cowboys és a Chiefs elleni meccsek papírforma alapján sima vereséggel fognak végződni. Ezzel a pozitív mérleg ugrott is, és bár a Bears, a Giants, a Commanders verhető szint, de ellenük sem a Texans lesz a favorit. Ez a szezon tehát továbbra is arról fog szólni, hogy megnézzék a Millsben lévő potenciált, illetve beépítsék a magasan kiválasztott újoncokat.
- Indianapolis Colts (0-1-1)
A Colts eredetileg a csoport legnagyobb favoritja volt és a legtöbben arra számítottak, hogy ha nem is simán, de a Carson Wentz helyére érkező Matt Ryannel összejön a csoportgyőzelem, és ezzel a rájátszás. A problémák viszont úgy néz ki nem oldódtak meg, sőt még tovább súlyosbodtak.
A védelem korrekt teljesítményt nyújt még Shaq Leonard hiányában is, még ha a secondary teljesítménye azért lehetne is kicsivel jobb. Arról nem tehet az egység, hogy a támadósor nyolc negyed és egy hosszabbítás alatt mindössze 20 pontra volt képes, amiből ráadásul 17 egyetlen negyedben jött. Ezzel a védelemmel simán lehetne meccseket nyerni, a bajok forrása egyértelműen nem itt van.
A Colts tavaly támadóoldalon kifejezetten jól nézett ki Carson Wentz ellenére is, köszönhetően elsősorban az elit támadófalnak és futójátéknak. Ugyanakkor az várható volt, hogy ez a kvázi történelmi pozitív teljesítmény vissza fog esni és vissza is esett. Ugyan Jonathan Taylor még mindig jól teljesít és egy igen impozáns 3,45 yardos átlagot produkál kontakt után, de ez már tavaly sem volt elég, úgy meg pláne nem az, hogy Matt Ryan rosszabbul játszik, mint Wentz.
Ryan egyelőre bottom 5-ös szinten játszik, 80 passzkísérletéből csak egy volt extra, két meccs után egyetlen TD-re már négy interceptiont dobott. Ebben nyilván benne van egyrészt az, hogy már az ő játéka is lefelé tendál, másrészt hogy még soha nem volt ilyen rossz támadófal előtte, bónuszképp pedig olyan jó skill személyzet sincs körülötte, amihez karrierje során szokott. Mindezek ellenére azért ennél nem lehetetlen jobban teljesíteni és bizonyára sikerül is majd előre lépni, de az is tény, hogy egyelőre nem lett jobb a Colts a Ryan-Wentz cserével és úgy áll 0-1-1-gyel, hogy a Texanst és a Jaguarst kellett volna legyőzni.
A csapat a héten a Chiefs ellen lép pályára, így hacsak nem történik csoda, ez egy 0-2-1-es kezdés lesz. A sorsolás viszont kedvező, ugyanis a csoportellenfelek nem képviselnek magas szintet, ahogy a Steelers, a Patriots, a Commanders, a Giants, a Vikings és egyelőre a Broncos és a Raiders is bőven verhető kategória. Nyilván nem reális, hogy mindenkit megverjen a Colts, de a következő 14 találkozóból 8-9-et azért a papírforma alapján is be lehetne húzni. A házat ugyan nem tenném rá, de ha van csoport, ahol nem jelent automatikus KO-t egy 0-2-1-es kezdés, akkor az az AFC South.
- Tennessee Titans 0-2
Talán a Titans visszaesése a legkevésbé meglepő, még ha ekkora földbeállást aligha várt bárki is. A csapat elveszítette a legjobb támadóját az AJ Brown cserével, és bár az elsőkörös Treylon Burks nagyon jól mutat egy újonchoz képest, de nincs meg benne az a playmakerség egyelőre, ami tavaly többször is átlendítette a Tennessee-t a holtponton. Emellett az is várható volt, hogy effektíve három brutálisan jó idény után Derrick Henry és úgy általában a támadófal játéka is visszaesik, pláne úgy, hogy előbbi sérülésből tér vissza, utóbbiból meg nemcsak távoztak emberek, de még sérülések is sújtják.
Ehhez jön meg hozzá az, hogy a szintén sérülésből visszatérő Robert Woodsról beigazolódott, hogy őt Sean McVay rendszere tette igazán jó játékossá, illetve Ryan Tannehill is visszaküzdi magát az átlagon felüli, de nem kivételes szintre. Így tehát nincs igazán minőségi része a támadósornak, ami a Giants védelme ellen is szenved, egy átlagon felüli egység pedig darabokra szed. Persze itt is el kell mondani, hogy a minta kicsi és ennél csak jobb lehet az egység, de a top 10 nem tűnik reálisnak.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a védelmet is tizedelik a sérülések, legújjabban épp Bud Dupree dőlt ki, így a védőfalból egyedül a lassan fixen ligaelit szinten teljesítő Jeffery Simmons az egyetlen értékelhető játékos. Ez azt jelenti, hogy elég őt kivenni a játékból, és akkor nincs pass rush, de a futójátékhoz is elég kis túlzással annyi, hogy őt elkerüljék. A secondary egyébként nem lenne rossz, de nincs olyan defense, ami 4-5 másodpercig tartani tudja a cornereket, ráadásul egyelőre Kevin Byard is formán kívül van.
Itt is igaz, hogy ennél azért biztosan jobb lesz idővel az egység (nem nehéz), pláne hogy Mike Vrabel a csapat felspanolásához nagyon ért. Viszont ezzel együtt a tavalyi első kiemelés még rá tett egy lapáttal az amúgy is kegyetlen menetrendre, így az AFC West (plusz Eagles, Cowboys duó) mellett a Bengals és a Packers is hátra van még. A jelenlegi erőviszonyok alapján a Titans még legalább 6-7 erősebb csapattal fog játszani, ráadásul a Jaguars és a Colts nem tűnik rosszabbnak. Tavaly irreális mennységben jöttek a szoros meccsek és a skalpok, ami nem fenntartható, így könnyű csoport ide vagy oda, nem lenne meglepő, ha csak az AFC South harmadik helyén végezne a tavalyi elő kiemelt.
Las Vegas Raiders
A Raiders elég kompetitív csapat benyomását keltette az első két hétben és csak saját magának köszönheti, hogy a Chargers ellen nem sikerült fordítani az első héten, míg a második fordulóban leadott egy három labdabirtoklányi előnyt a negyedik negyedben. Ez pedig egy szemléletes példa arra, hogy a szoros meccseken elért sikerek hosszú távon kiegyenlítik egymást.
A különböző hatékonysági mutatók alapján a Raiders ugyanazon a szinten teljesít összességében (DVOA-ban 21. volt tavaly és 20. idén), de míg tavaly 7-2-es volt a csapat mérlege a szoros meccseken, idén ez egyelőre 0-2. Annyi változás persze történt, hogy 2021-gyel ellentétben nem az offense, hanem a defense tartja meccsben a csapatot: idén egyelőre csak a védelmet nézve a 15. leghatékonyabb a Raiders D, míg az offense a 24.
Némileg csalódás, de azért várható volt, hogy a Patriots támadófalképző különítmény nem fog egy top támadófalat összerakni fél év alatt (idővel viszont alighanem ez kialakul). Ennek viszont nem kellene akkora problémát okoznia, hisz Jon Gruden folyamatosan építette le a ligaelit OLine-t, nem újdonság ez Las Vegasban. A futójáték egyébként működik, Davante Adams továbbra is elit, így pedig eljutunk az offense legnagyobb gyenge pontjához, Derek Carrhoz.
Nehéz megmondani, hogy mi a baj az irányítóval. Az hagyján, hogy a Cardinals ellen nem kereste Adamset, ez feltehetően tudatos döntés volt Josh McDanielstől és három negyedik működőképesnek látszott a koncepció (az más kérdés, hogy később miért nem váltott). Viszont ez nem indokolja azt, hogy Carr csapnivaló legyen a második downoknál, konkrétan az ő QB-ratingje a legrosszabb az egész mezőnyben és 10 százalékkal pontatlanabb az elvártnál. Ebben is szerepe lehet a játékhívásnak, de az is tény, hogy Carr úgy egyetlen downnál sem játszik jól és indokolatlanul sok hibát vét.
A csapat idei sikeressége gyakorlatilag attól függ, képes lesz-e az irányító stabilan visszatérni az elmúlt években mutatott átlagon felüli játékához, vagy sem. Pláne, hogy a védelem az első két meccsen masszívan túlteljesít és nem valószínű, hogy egész idényben 33 százalékos hatékonysággal engedi csak a harmadik downokat az ellenfeleknek. Nagy tételben ugyanakkor talán még a kellő optimizmussal együtt sem érdemes a Raidersre fogadni, ami a még kétszer játszik a Chiefsszel, a Broncosszal és egyszer a Chargersszel, plusz a Rams és a 49ers is ott az ellenfelek listáján, csak hogy a legerősebbeket említsük.
Atlanta Falcons
A Falcons egy borzalmasan kétarcú csapat benyomását kelti egyelőre. A Saints ellen sikerült úgy kikapni, hogy három negyeden keresztül domináltak és 16 pontos előnnyel fordultak a negyedik negyedre, míg a Rams ellen 28-3-as hátrányból sikerült kis híján fordítani. Kicsi konzisztenciával és kevésbé konzervatív játékhívással ebből 2-0 is lehetett volna, de ebben az esetben nyilván nem a Falconsról lenne szó.
A roster alapján túl sokat nem várhatnánk a csapattól, de Arthur Smith igazi Mike Vrabel tanítvány és valahogy sikerül mindig érdekes, szoros meccseket játszani, többször meglepetésgyőzelemmel (vagy legalábbis tavaly ez volt a helyzet, idén egyelőre a győzelem hiányzik). Marcus Mariota egész jól játszik és az első körös Drake London is nagy fogásnak tűnik, így ha végre Kyle Pitts is kap labdát, akkor a levegőben kifejezetten szórakoztató lesz az atlantai offense. Emellett a futójáték is funkciónál, Cordarrelle Patterson az egyik legnehezebben levédekezhető játékos, így összességében azért minden adott egy átlagon felüli támadósorhoz.
A probléma az, hogy eddig nem igazán volt kihozva a maximum a lehetőségekből. Smith bántóan konzervatív sok esetben, egyelőre nem sikerült megtalálni az egyensúlyt London és Pitts között, illetve Mariota sincs megfelelően használva. A korábbi 1/2-es kifejezetten jól teljesít play-actionöknél, még mindig kellően mobilis és rá lehet bízni akár direkt futásokat is, ehhez képest nagyon kevés a PA-játék, direkt rá felrajzolt futást pedig nem is láttunk. Az ő kórlapjával persze nem árt óvatosan rohangálni, de ezzel együtt sincs különösebb vesztenivalója a csapatnak és tényleg lehetne ebben egy relatíve magas plafon (nem elit vagy top 10-es, de egy top 16 környéki igen).
A védelemmel kapcsolatban sok újdonságot nem lehet mondani, hisz a tehetség többnyire továbbra is Grady Jarrettből és AJ Terellből áll, így pedig azért nehéz komoly ellenállást kifejteni. Pláne, hogy az említett párosból csak Jarrett játszik jól, a tavaly elit szinten teljesítő AJ Terrell már most több TD-t engedett (4) két meccs alatt, mint tavaly egész idényben (3). Nyilván itt is van némi mozgástér a javulásra, ennél azért lehet jobb a védelem, de ami meccseket nyerhet a csapatnak, az a támadósor.
A Falcons sorsolása egyébként nem valami könnyű a két Bucs elleni csoportrangadóval, valamit az NFC Westtel és AFC North-szal. Már a szezon előtt sem vártuk rájátszásba a csapatot, ezen pedig az első két hétben látottak sem változtattak, aligha az Atlanta töri meg a 0-2-esek rossz soorzatát.
Cincinnati Bengals
A Bengals a tavalyi Super Bowl-részvétel után 0-2-vel nyitotta a szezont, és egyetlen csapatként a ligában egy másodpercre sem vezetett még – pedig Mitch Trubisky és Cooper Rush voltak az ellenfelek irányítói.
Hogy mi a baj a csapat támadósorával, azt katonadani a fent linkelt cikkben nagyon alaposan összefoglalta. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a támadósor mellett az is probléma, hogy a védelemben továbbra is kevés az igazi playmaker, így hiába lehet jó rendszerszinten a defense, ha a sok iparos nem tudja stabilan kisegíteni és könnyen megoldható helyzetek elé állítani az offense-t.
Carolina Panthers
Kevés nagyobb csalódás van idén az NFL-ben, mint a Panthers. Baker Mayfield érkezése után senki nem várt lehengerlő támadósort és elit csapatot, de a Jacoby Brissett vezette Browns és a Giants bőven a verhető kategóriában volt. Nagyon úgy néz ki, hogy Matt Rhule szokásos harmadik éves berobbanására várni kell, mert ez egyelőre nagyon kevés.
A védelem hozza a kötelezett, az első két hét után a 12. legjobb DVOA mutatóval bír és az egyik legtöbb nyomást generálta, még ha abból viszonylag kevés sack is született. Ezzel együtt ezzel a védelemmel – akárcsak a Colts esetében – lehet meccseket nyerni, pláne rossz csapatok ellen, viszont az offense mindent tönkre tesz.
Az aligha ér bárkit meglepetésként, hogy Ben McAdoo nem egy jó támadókoordinátor, a játékhívások és a gameplan továbbra sem néz ki jól. Azt ugyanakkor a javára kell írni, hogy nincs még egy csapat, ami annyiszor passzolt a korai downokon, mint a Panthers – ez tényleg dicséretes. Viszont a szándék nem párosul hatékonysággal, mert míg a korai downokon legtöbbet passzoló csapatok átlag 0,33-as EPA-val dolgoznak, addig a Panthers -0,1-gyel, ami bőven a liga átlag alatt van. Magyarán az elképzelés jó, de a kivitelezés csapnivaló.
Ebben alighanem Mayfield is szerepet játszik, akinek a passzpontossága 9,5 százalékkal alacsonyabb az elvártnál, vagyis gyakran még a kötelezőket sem dobja meg. Összességében 29 százalékos sikerességi rátával dolgozik, aminél csak Justin Fields teljesít rosszabbul idén a NextGenStats alapján, miközben jobb a támadófala, Christian McCaffrey egészséges és van egy DJ Moore-je is.
Bőven van tehát mit javítani a támadóoldalon, és bár az edzőket is gyakran joggal lehet kritizálni, de egyelőre Mayfielden megy el a szezon. Sőt, mondhatjuk akár azt is, hogy már el is ment, mert a menetrend alapján a Giantsnél és a Brownsnál könnyebb ellenfél már nem sok lesz, és annyira nem lenne meglepő, ha Matt Rhule nem érné meg a Fekete Hétfőt.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások