A Seahawks elkapójának, Tyler Lockettnek két hete tört el a bal kezének mutatóujjában egy csont, úgyhogy 10 csavarral és egy lemezzel rögzítették azt. Ez nem hangzik valami jól, azt gondoltuk a szezonja is véget érhetett, azonban Lockett ezzel együtt pályára fog lépni ma a Jets ellen, tehát csak egy hetet kellett kihagynia a sérülés miatt. Az elkapó 964 yardot szerzett idén, amivel vezeti a csapatot, kulcsfigurája a Geno Smith vezette támadósornak.
A Seahawksnak nagy szüksége is van rá, hiszen sorsdöntő meccset játszik ma a Jets ellen: egy vereséggel ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag elúszik a rájátszás, egy győzelemmel azonban még van erre esélye, ehhez egy Packers és egy Commanders vereségre lenne szükség a maradék két hétben.
A Saintsbe pedig a sztár cornerback Marshon Lattimore tér vissza végre valahára, aki október eleje óta nem játszott egy hasi sérülés miatt. Az Eagles ellen azonban ott lesz a kezdőben, ami elég fontos is lesz AJ Brownnal szemben – Lattimore fizikailag fel tudja venni a versenyt a sztárelkapóval. A Saints védelme jól teljesített eddig is, azonban Lattimore egy új szintre emelheti az egységet, még ha a Sasok ellen nem is lesz egyszerű dolguk.
A New Orleans-iak egyébként még bejuthatnak a rájátszásba, ehhez meg kell nyerniük mindkét meccsüket és a Buccaneersnek ki kell kapnia a Pantherstől és a Falconstól is.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások