Byron Leftwich-csel nagyot fordult a világ egy év alatt. Tavaly ilyenkor főedzői interjúkra hívták és csak azért nem ő lett a Jaguars választottja, mert nem volt hajlandó együtt dolgozni a general manager Trent Baalke-val. Most viszont a Cowboys elleni wild card körös vereséget követően el fogja veszíteni támadókoordinátori állását a Buccaneersnél – számol be a Pewter Report.
A Bucs negatív mérleggel meg tudta nyerni a divíziót, így bejutott a rájátszásba, de a csoport legrosszabb 18,4-es pontátlagával tette mindezt, az offense egész évben szenvedett néhány two minute drive-ot kivéve. A futójáték kritikán aluli volt (meccsenként 76,9 yard), Leftwich mégis erőltette ezeket korai downokora és rendkívül kiszámítható volt a játékhívása.
Nem meglepő tehát a kirúgása, és állítólag Todd Bowles – aki a Pewter Report információi szerint maradni fog a helyén – már a szezon közben, a Ravens elleni vereség után vagy a bye week során megkapta az engedélyt a vezetéstől, hogy menessze Leftwichet, azonban akkor ezt még nem tette meg, vélhetően mert nem gondolta, hogy szezon közben jobb jelöltet találna stábon belül.
A szezon végeztével azonban nem volt maradása a korábbi első körös irányítóból lett edzőnek, így Brady mellett ő is távozni fog a csapattól, úgyhogy nagy felfordulás lesz offense oldalon Tampában. Leftwich jövője kapcsán olyan hírek is felröppentek, hogy a Steelers az ő kirúgására vár, vele pótolnák a várakozások szerint menesztésre kerülő Matt Canadát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások