Connect with us

Hír

A Titans is megtalálta az új general managerét

A Cardinals után a Titans is megtalálta az új general managerét, mégpedig a 49ers profi játékosszemélyzetért felelős igazgatója, Ran Carthon személyében, írja minden releváns forrás. Ezzel a döntéssel ráadásul a 49ers is jól jár, ugyanis a kisebbségi GM-kinevelés miatt kap két harmadik körös kompenzációs picket.

A 41 éves Carthon a korábbi NFL futó Maurice Carthon fia, de ő is játszott az NFL-ben, igaz csak kilenc meccsen lépett pályára még a 2000-es évek elején. 2008-ban a Falconsnál kapott állást játékosmegfigyelőként, majd 2012-ben a Ramsnél lett a játékosszemélyzetért felelős igazgató, a 49ershez pedig 2017-ben került hasonló pozícióba.

Carthon annak a Jon Robinsonnak a helyét veszi át, akit idény közben menesztettek. A csapat nagyon érdekes helyzetben van, hiszen belekezdtek tavaly egy mini újjáépülésbe, azonban ezt nem vitték végig a tulajok és Mike Vrabel türelmetlensége / ellenkező álláspontja miatt, így most lehet más irányba fognak haladni. A támadóoldalon sok változásra lesz szükség, dönteni kell Ryan Tannhill sorsáról is a magas cap hitje miatt, Derrick Henry sem lesz már fiatalabb, illetve nagyon sok tehetséget kell invesztálni a labda ezen oldalára. Fel van adva tehát a lecke Carthonnak, hogy újra rájátszásba vezesse a gárdát.

A hírek szerint a Titans játékosszemélyzetért felelős aligazgató Ryan Cowdent és a Bears asszisztens GM Ian Cunninghamet győzte le a meghirdetett állásért. Ezzel a kinevezéssel egyébként nincs több res GM-szék a ligában.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x