Kyle Shanahan, a 49ers főedzője korábban azt nyilatkozta: nem tartja kizártnak, hogy a sérült Jimmy Garoppolo az NFC-döntőn vagy a Super Bowlon játékra alkalmas állapotban legyen. A csapat a Cowboys legyőzésével bejutott a konferenciadöntőbe, így ismét aktuálissá vált a kérdés.
“Kedden lesz pár vizsgálat és majd kiderül, hogy hol is tartunk. Ugyanakkor nagyon meg lennék lepve, ha már a héten játékra alkalmas állapotban lenne”
– mondta Shanahan (via Bay Area News).
A veterán QB még a 13. fordulóban sérült meg és azóta nem is lépett pályára. Addig a pontig 67,2 százalékos pontossággal 2437 yardot és 16 TD-t passzolt négy INT mellett, vagyis önmagához képest kifejezetten jól játszott (nem annyira, mint amennyire a statisztikák alapján gondolnánk, de teljesen rendben volt). Sokan aggódtak is a csapat miatt a sérülése után, de a helyére beugró Brock Purdy az elvárásokhoz képest nagyon jól játszik – az újonc irányító a rájátszással együtt 65,9 százalékos pontossággal 1920 yardot, 16 TD-t és négy interceptiont passzolt, és még nem kapott ki vele a 49ers.
Ezek után nem is valószínű, hogy Garoppolo visszakapná a helyét a kezdőben, de azért nem ártana, ha a padra le tudna ülni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások